Déri Tibor: Megérte kiállni a leginkább rászorulók jogaiért!

közélet

Fellélegezhetnek az előrefizetős villanyórával rendelkezők! – kezdi Facebook bejegyzését Déri Tibor.

Megérte kiállni a leginkább rászorulók jogaiért! Az a méltatlan és teljesen elfogadhatatlan helyzet állt ugyanis elő augusztus elsejével, hogy az előrefizetős órával rendelkezők hirtelen azzal szembesültek: hiába nem érték el a fogyasztási határt, mégis a piaci árat számította fel nekik az áramszolgáltató. – ismerteti a polgármester.

A dolog azért különösen súlyos, mert éppen az ilyen ügyfelek között a legtöbb a rászoruló, ők mégis egy az egyben a nyakukba kapták a brutális rezsiemelést. – olvasható a posztban.

Sokan tiltakoztunk ez ellen, és meglett az eredmény, hiszen az MVM így tájékoztatott:

➡szeptembertől a napi elszámolás helyett éves elszámolásra térnek át

➡az ügyfeleket pedig, akiknek extra árat számítottak, kompenzálják.

Viszont aki elhasználja az éves keretét, vagyis 2523 kWh-t, az később már csak aranyáron vásárolhat áramot. – derül ki a bejegyzésből.

Mindenesetre köszönöm mindazoknak, akik kiállásukkal sokat tettek azért, hogy az áramszolgáltató meggondolja magát. Valamint köszönöm az MVM-nek is, hogy partnerként állt a fogyasztókhoz. – zárja sorait Déri.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük