Népszava: A Facebookon bírálta a Fideszt az ellenzéki tanárnő, új munkahelyén el sem kezdhetett tanítani

közélet

2021. augusztus 28-tól állt volna hivatalosan munkába a Kecskeméti Szakképzési Centrumban az a magyar szakos tanárnő, akivel bár a szakiskola előző igazgatója megállapodott, végül mégsem alkalmazták. Az intézményben igazgatóváltás történt: az élére Papp Gábort, a kecskeméti Fidesz-frakció vezetőjét nevezték ki, aki nem sokkal azután jelezte Borosné Kerekes Líviának, hogy mégsem alkalmazzák. Papp Gábornak Borosné szerint nem csak szakmai indokai lehettek erre: a tanárnő szerint Papp azután értesítette, hogy a Facebookon élesen bírálta egy posztjában a helyi fideszes vezetést is.

Borosné ezt követően pert indított az intézmény ellen, amit a Népszava beszámolója szerint ügyvéd nélkül nyert meg. A Kecskeméti Törvényszék 181 ezer forintot ítélt meg neki a munkaszerződése meghiúsulása miatt. A bíróság mindemellett kimondta, hogy az intézmény frissen kinevezett igazgatója, Papp Gábor megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét is. Arra azonban nincs közvetlen bizonyíték, hogy a Facebook poszt miatt ne vették volna fel új munkahelyére.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük