Megvan a döntés: óriási bírságot szabtak ki a Ryanairre

gazdaság

Budapest Főváros Kormányhivatala 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Ryanair légitársaságra – adta hírül Varga Judit igazságügyi miniszter.

Június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

A Ryanairnél azt követően indult soron kívüli vizsgálat, hogy a légitársaság a júliusra vagy későbbre megvásárolt jegyek vásárlóinak levelet küldött arról, hogy ha utaznának, akkor meg kell fizetniük a 10-15 euró különadót amelyet a kormány vezetett be. A kormányzati indoklás szerint azokban az ágazatokban érdekelt cégeknek kell különadót fizetniük, amelyek extraprofitot értek el. A Ryanair ezzel az indoklással nem értett egyet, a légitársaság közölte, nincs „semmilyen extraprofitjuk”, hogy azt megfizesse. Júliustól pedig beépítik az adóterhet a díjakba. (Az adó mértéke Európán belül 3900 forint (nagyjából 10 euró) utasonként, azon kívüli úticélokra 9750 forint.) 

Az adó megfizetésére a kormányrendelet szerint a földi kiszolgálást végző gazdálkodó szervezet köteles.

Az áremelés önmagában nem fogyasztóvédelmi kérdés. A Polgári törvénykönyv (Ptk.) is rögzíti, hogy a gazdasági társaságok fő célja, egyben lételeme az üzletszerűség, azaz a profittermelés, hiszen ez a létezésük alapja. Emiatt akkor, ha egy társaság – legyen az légitársaság – arra törekszik, hogy nyereséges üzletet folytasson, önmagában nem vethetünk rá követ. Az sem tartozik ide, hogy bizonyos időszakokban olcsóbban, aztán drágábban értékesít repülőjegyeket – írta korábban Bognár Alexandra, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda légi joggal foglalkozó ügyvédje.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük