Az emelkedő rezsi miatt zárhatnak be szociális intézmények

közösség

Az egyre emelkedő rezsi- és üzemanyagárak miatt veszélybe kerültek szociális intézmények. A fenntartásuk sokba kerülhet a megváltozott szabályok miatt, erre figyelmeztet több egyesület is. – írja az Index.

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SzMME) és a Szociális Szakmai Szövetség (3Sz) közös levélben fordult Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős belügyi államtitkárhoz, amelyben arról írnak, hogy már ősszel több szociális intézmény is bezárhat.

Ennek okát abban állapították meg, hogy nem tudják kifizetni a megemelt rezsidíjakat és munkatársaik nem jutnak el a segítségre szorulókhoz, mert nem lesz miből teletankolni az autókat.

A nyílt levélben felhívták a figyelmet arra is, hogy mindenféle egyeztetés nélkül bejelentett változtatások a kisebb ellátóknál már idén év végéig is többmilliós, a nagyobb intézményeknél több tízmillió forintos költségvetési hiányt generálnak.

Népszava szerint a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az intézmények közterületi nagyfogyasztónak számítanak, így a megemelkedő áram és gázszámlák működőképessé teszik azokat.

A levelet megfogalmazó szervezetek vezetői a napokban bentlakásos intézmények vezetőivel, nappali ellátások szervezőivel, támogató szolgálatok, valamint család- és gyermekvédelmi szolgálatok munkatársaival egyeztettek. Arra a következtetésre jutottak, hogy sem az idei, sem pedig a 2023-as költségvetésben nem látszik a megemelkedett kiadások fedezete.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük