Hegedüs Zsuzsa: 4 év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”

interjú

A szociológus szerint 2014-ig nem voltak a mostanihoz hasonló problémák, de egy idő után kezdtek elfajulni a dolgok az Orbán Viktor vezette kormányban. – írja az ATV.hu.

Hegedüs Zsuzsa kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt lemond miniszterelnöki megbízotti posztjáról.  

A szociológusnak a miniszterelnök azt válaszolta: „a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva.” Mire a szociológus is hosszú válaszlevelet fogalmazott meg. 

Hegedüs Zsuzsa most az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: megírta Orbán Viktornak, hogy 2010-ben az ő javaslatára Magyarország lett az egyetlen európai ország, ahol a gyűlöletbeszédet, antiszemitizmust nem szabálysértésnek tekintjük, hanem betettük a Btk.-ba, ez, mint mondta, a miniszterelnök érdeme. Ugyanakkor hangsúlyozta: semmi nem indokolja, hogy bármilyen gyűlöletre szító beszédet mondjon a miniszterelnök. – részletezi a portál.

Hegedüs Zsuzsa szerint az Európai Parlament harmadszorra szavazza meg ellenünk a jogállamisági eljárást, és nem fog engedni. A magyar és a nemzetközi sajtó is ráugrott arra, amikor lemondott, elmondta, hogy csak ma öten szólították le egy üzletben, miközben vásárolt.

Ma Orbán Viktor az osztrák kancellárral találkozott, ott úgy nyilatkozott, lehet, hogy félreérthetően fogalmazott. Hegedüs Zsuzsa szerint ez egy félig-meddig visszakozó mondat volt, de nem bocsánatkérés.

Mint mondta, 2010-ben a Fidesz megörökölt egy katasztrofális költségvetést, az akkori felzárkóztatási stratégiában Orbán Viktor mögötte állt. Felidézte, hogy a miniszterelnök teljes szabadságra kérte fel, de ő kiment tüntetni az úgynevezett gyermekvédelmi törvény ellen is, ami szerinte homofób.

2014-ig ilyen problémák nem voltak, de mint fogalmazott, 4 év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”. 

Szerinte a Fidesz megpróbált mindent azonnal bebetonozni, 2012-re kimászott az ország a költségvetési gödörből, addig volt egy nagyon jó közös munka, mert nagy volt a baj, de utána kezdtek elfajulni a dolgok. Ami miatt meg akart szólalni, az a „homofób-törvény” volt, de nem tette, mert úgy érezte, addig nem teheti, amíg nem fejezi be a felzárkóztatási stratégiát.

Orbán Viktor válaszából azt érezte ki, hogy szíven szúrta a kormányfőt az ő lemondása, de hangsúlyozta: nem írta azt, hogy Orbán személyesen rasszista, azt viszont leírta, hogy az, hogy egy miniszterelnök kiálljon, és korrigálja azt, amiből balhé van, elvárható.

Szerinte az a fontos, hogy a közvélemény mozduljon meg. Mint fogalmazott, valahol „ki kell rekeszteni a kirekesztő viselkedést”, ennek lentről kell jönnie, a kisemberek szintjéről. Hegedüs Zsuzsa reméli, hogy azok az erők, személyek, akik ehhez az ügyhöz közel állnak, és a civilek, akiknek ez fontos, hajlandóak lesznek valahogy kifejezni ezt. – olvasható a cikkben.

Fénykép: HVG.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük