Rekordárakon kelnek el a fővárosi panellakások

Ingatlan

A járvány alatt jóval kevesebb panellakást vásároltak a magyar emberek, idén azonban jelentősen változott a helyzet. A lakótelepi ingatlanok június végéig nagyon gyorsan, néhol rekordárakon találtak új tulajdonosra a Duna House értékesítési adatai szerint.

Régen volt akkora érdeklődés a panellakások iránt, mint 2022 első félévében. A budapesti lakótelepeken átlagosan 2,5 hónap alatt keltek el ilyen ingatlanok, míg vidéken mindössze két hónap is elegendőnek bizonyult a sikeres tranzakciózárásig.

A Fehérvári úton keresgélő vásárlók találkozhattak a legmagasabb átlagos négyzetméterárakkal, az idei évben 900 ezer forintot meghaladó négyzetméteráron juthattak új otthonhoz az érdeklődők, míg tavaly 650 ezer forint is elegendő volt egy négyzetméterre ezen a területen – írja a Forbes.

A fővárosi lakótelepeken a 2021-es év átlagos négyzetméteráraihoz képest további 19-38 százalékpontos áremelkedés tapasztalható, a Duna House Barométer második negyedéves, panelárindexei sosem látott mértékkel lőttek ki akár a keleti, nyugati országrészeket vagy a budapesti indexek értékeit vizsgáljuk – közölte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

A legnagyobb mértékben a Fehérvári úti és a Bécsi úti lakótelep lakásainak négyzetméterárai drágultak, 2021-hez képest 38 százalékponttal emelkedett az itt meghirdetett ingatlanok végső ára

– fűzte hozzá Benedikt.

Gazdagréten és Vizafogón valamivel alacsonyabb árakon, négyzetméterenként 805-830 ezer forint között kapható panellakás, míg ár szempontjából továbbra is az Óhegy és a Havanna jelentik a legjobb befektetést. A népszerűségi sorrend elején található Vizafogó és Újpalota mellett, az idei évben a tavalyinál jóval keresettebbek a Havanna lakótelepen található ingatlanok.

A legdrágább panellakást májusban, Budapest III. kerületében adták el a Duna House illetékesei. Ez egy jó állapotú, 73 négyzetméteres ingatlan volt egy lift nélküli házban, az első emeleten, zöldre néző, csendes környezetben. A vevők 61,5 millió forintot, vagyis 842 465 forintos négyzetméterárat fizettek érte. A négyzetméterárak tekintetében 2022-ben új rekord született, megjelent a milliós négyzetméterárat meghaladó kategória a panellakások között is.

EGY 36 NÉGYZETMÉTERES, JÓ ÁLLAPOTÚ, KIVÁLÓ ELHELYEZKEDÉSŰ LAKÁS 39 MILLIÓ FORINTÉRT TALÁLT ÚJ TULAJDONOSRA A XIII. KERÜLETBEN.

„Az alacsony fenntartási költségű lakások népszerűsége eddig sem volt vitatott, ám a kormány energiaárakkal kapcsolatos bejelentései alapján várhatóan keresettebbek lesznek az ilyen ingatlanok a vásárlók, befektetők körében. A panellakások fenntartási költségei kiszámíthatóbbak a családi házakéhoz képest, ami jelen helyzetben sokat jelenthet egy-egy ingatlanvásárlással kapcsolatos döntés során” – jegyezte meg a PR- és elemzési vezető.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük