Publicus: A fideszesek sem akarnak főispánokat

közélet

A kormánymegbízottak főispánokra való átkeresztelését a fideszesek jelentős része is ellenzi – derült ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából, amit a Népszava számára készítettek.

A felmérés résztvevőinek mindössze 10 százaléka mondott határozott igent arra a kérdésre, hogy „Egyetért azzal, hogy a kormánymegbízottakat a jövőben főispánoknak nevezzék”.

A Népszava cikke szerint a nagy többség, a megkérdezettek 64 százaléka elutasította az ötletet. A válaszolók 16 százaléka szerint pedig gumicsontnak, figyelemelterelésnek tartják a Fidesz elgondolását. 6 százalék nem tudott, vagy nem akart válaszolni.

A fideszesek közül kétszer annyian ellenzik a javaslatot, mint ahányan egyetértenek azzal (41, illetve 23 százalék). A kutatás szerint az ellenzékiek esetében elsöprő az elutasítottság (93 százalék), de a politikai értelemben bizonytalanok körében is bőven meghaladja a kétharmadot (72 százalék).

A megyék átnevezése vármegyékké is elutasítással talákozott: a magyar társadalom kétharmados többsége nem támogatja az ötletet.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük