Orbán Viktor facebook videó

EU: A magyar kormány nem értesítette a bizottságot arról, hogy energia-veszélyhelyzetet vezet be

közélet

A magyar kormány nem értesítette az Európai Bizottságot arról, hogy energia-veszélyhelyzetet vezet be. Ez derül ki abból a közleményből, amelyet a bizottság az energiáért felelős biztos, Kadri Simson nevében adott ki.

A közlemény szerint a bizottság felvette a kapcsolatot a magyar kormánnyal, hogy jobban megértsék, mit is jelent pontosan a most bejelentett energia-veszélyhelyzet.

Az EU-nak egyébként, ahogy erre a közlemény is felhívja a figyelmet, saját szabályrendszere van a gázellátás és az energia biztosítására, amelyben van ugyan lehetőség indokolt esetben veszélyhelyzet hirdetésére, de erről előtte tájékoztatni kell a bizottságot, és meg kell indokolni az esetleges kiviteli tilalmakat is, amelyekre szimplán a gazdasági érdekek sosem elegendőek indoklásnak. Ez azért van, mert a gáz vagy a tüzelőanyag kivitelének tilalma nem csak egy uniós tagországot érint, a közös szabályrendszer lényege pedig az lenne, hogy egyik országban se lehessen hiány tüzelőanyagból.

A közlemény is kiemeli, hogy a tagországoknak van egy úgynevezett szolidaritási kötelezettsége is, amely szerint ki kell segíteniük a szomszéd tagországokat komoly baj esetén. Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón arról beszélt, hogy a kormánynak semmilyen kötelezettsége nincs ilyen esetekben.

A bizottságnak azért is fájhat különösen, hogy a magyar kormány nem egyeztetett velük, mert jövő héten tervezik bemutatni a télre vonatkozó terveket az energiabiztonság elérésére.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük