Trippon Norbert: 39 helyszínen kezdődtek, illetve kezdődnek meg az intézményfelújítási munkák óvodáinkban, bölcsődéinkben

önkormányzat

Több mint 500 millió forintból 39 helyszínen kezdődtek, illetve kezdődnek meg az intézményfelújítási munkák óvodáinkban, bölcsődéinkben, szociális intézményeiknél. – írja Facebook oldalán Trippon Norbert.

Az egyik legnagyobb felújításunk az idén a Karinthy Frigyes Óvoda közel hatszáz négyzetméteren történő tetőfelújítása és szigetelése, mely már nem volt toldozható-foltozható, rendszeresek voltak a beázások. A jelenlegi tető állapotát én is megnéztem ma a helyszínen, ahol az előkészítés után hamarosan megkezdődnek a kivitelezési munkák is. – részletezi az alpolgármester.

De természetesen számos más intézményünkben is folynak már a munkálatok, például padlóburkolat, nyílászárók és árnyékolók cseréje, műfű burkolat telepítése, világításkorszerűsítés és sorolhatnám. Például az idén az Erkel Gyula Zeneiskola második emeleti helyiségeiben kiépítjük a klímát. És természetesen, – ahogy azt korábban is írtam – zajlik közel 200 millió forintból az állam 35 millió forintos támogatása mellett a Homoktövis Bölcsőde konyhájának teljes körű kiépítése és korszerűsítése is. – olvasható a bejegyzésben.

Bár a fent említett összegek soknak tűnhetnek, az elmúlt években elszabadult építőipari árak miatt intézményhálózatunk egészét tekintve egyáltalán nem az. Komoly probléma az is, hogy amennyiben import építőanyagokra vagy berendezésekre van szükség, ezek ára a forint gyengülése miatt megemelkedik. Az is súlyos kockázat, hogy nem érkeznek meg időben az eszközök. Előfordul, hogy az önkormányzatnak egyes rendelésekre akár 8-12 hetet is várnia kell. Ezekből jól látszik, hogy lenne okunk panaszkodni bőven, de azzal nem jutunk előrébb. Így inkább csináljuk amit kell, tesszük, amit tudnunk, abból amink van.

Kollégaimmal együtt arra törekszünk, hogy ezekben a bizonytalan időkben is minél zökkenőmentesebben, és minél előbb valósuljanak meg ezen intézményi felújítások. – zárja sorait Trippon.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük