IDEA: a magyarok több mint fele szerint jogosak a tanárok követelései

közélet

Közvéleménykutatást-készített az IDEA Intézet a pedagógusok helyzetével kapcsolatban, és mint az a 24.hu által ismertetett eredményekből kiderül: a megkérdezettek több mint fele (51 százalék) szerint jogosak az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok követelései, mert a fizetésük alacsony, és a pedagógusok túlterheltek is.

A kitöltők 28 százaléka szerint a követelések csak részben jogosak, mert „a fizetésük tényleg alacsony, de délután korábban hazamehetnek, és egyébként az egész nyarat jelentősebb munkakötelezettség nélkül tölthetik”.

Ha a pártpreferenciákat nézzük, a kormánypárti szavazók mindössze 19 százaléka, az ellenzékieknek pedig 91 százaléka tartja jogosnak a pedagógusok követeléseit. A Fidesz-KDNP szavazóinak 38 százaléka úgy gondolja, a pedagógusok elvárásai egyáltalán nem jogosak, hiszen „már 2022-re is kaptak 10 százalékos bérpótlékemelést, és egyébként is sok probléma van a munkájukkal és odaadásukkal”. Ezzel az ellenzéki szavazók mindössze 3 százaléka ért egyet, összességében pedig a társadalom 21 százaléka.

Településtípus szerint leginkább a fővárosiak értenek egyet a követelésekkel, de még a községekben is 46 százalék támogató a kérdésben.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük