Megkezdték a szomszéd kerületben talált bomba hatástalanítását

közösség

A tűzszerészek megkezdték a XIII. kerülteben talált 50 kilogrammos légibomba gyújtószerkezetének kiszerelését. – írja az ATV.hu.

A bomba mintegy 200 méter sugarú körön belül mindenki elhagyta otthonát, munkahelyét – tudatta Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

A BKK Info közölte: a lezárások miatt a 14-es villamos helyett pótlóbusszal lehet utazni a Hun utca és a Frangepán utca között, de a pótlóbusz egyik irányban sem érinti a Lehel utca/Róbert Károly körút megállót, a Lehel tér felé pedig a Béke teret sem.

Terelve közlekedik a 105-ös és a 178-as autóbusz: egyik irányban sem érinti a Lehel utca/Róbert Károly körút megállót, a budai végállomások felé pedig a Béke tér megállót sem.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a bombát a Kartács utca 27. szám alatti építkezésen találták, és a hatástalanítás idejére lakosságvédelmi intézkedéseket vezetnek be kedd 7 órától várhatóan 12 óráig.

Ez azt jelenti, hogy Angyalföldön lezárják és kiürítik a Lehel út, Gömb utca, Kartács utca és Róbert Károly körút által határolt területet.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük