A szakszervezet szerint Budapesten akár 10 százalékos is lehet a felmondási arány az egészségügyben

közösség

Csaknem 300 rendőr adta be a felmondását alig egy hét alatt – közölte az ORFK. A Független rendőr Szakszervezet főtitkára szerint ez kiemelkedő szám, de nem szokatlan: a vírushelyzet előtt évente 2000–2500 fő hagyta el a testületet. Közben az egészségügyben is megszűnt a felmondási tilalom, a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint főként az ápolók éltek a felmondás újra megnyílt lehetőségével. Budapesten 10 százalékos lehet a felmondási arány az egészségügyben. – írja az ATV.hu.

Gyorshajtókra vadásznak a rendőrök, de egyre kevesebben vannak, akik szolgálnak és védenek: az ORFK a Magyar Hanggal azt közölte, hogy június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be felmondási kérelmét. Ezt június elsején tehették meg újra, 2020 novembere és idén május 31. között a kormány ugyanis a járványra hivatkozva megtiltotta a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók távozását, a korlátozásban pedig csak néhány hónapos szünetet tartottak. – írja a portál.

A miniszterelnök jelentette be még tavaly júniusban, hogy kifizetik a hivatásos állomány részére a háromévente esedékes fegyverpénzt. Ezt február közepéig kapták meg az erre jogosultak, ám már akkor hangsúlyozták, hogy ez nem helyettesíti a fizetésemelést.

A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint az, hogy egy hét alatt csaknem 300-an mondtak fel, kiemelkedő szám, de nem szokatlan: a vírushelyzet előtt évente 2000–2500 fő hagyta el a testületet. Főként a tiszthelyettesi kategóriában alacsonyak a bérek. Pongó Géza úgy fogalmazott: „Nagyon elszálltak a versenyszektor árai, és mivel képzett munkavállalókról beszélünk, középiskolai végzettséggel, technikumi végzettséggel, akár több szakmával, így akár a többszörösért is foglalkoztatják a versenyszektorban.”

A Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke szerint az egészségügyben már sokan várták, hogy feloldják a felmondási tilalmat. Eisenhauerné Fördős Andrea azt mondta: „Az ápolási igazgatóságok asztalán rengeteg ilyen felmondás volt. Az arány nagyjából 5-10 százalék lehet: 5 százalék inkább vidéken jellemző, de Budapesten akár 10 százalék is lehet a felmondások száma.”

Az ápolók közül mondanak fel a legtöbben, és már nem csak az alacsony fizetés miatt: a leterheltség és sokszor a munkakörülmények is problémát jelentenek. – olvasható a cikkben.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük