A Belügyminisztériumhoz kerül a Honvédkórház irányítása

egészség

Január elsejétől a Honvédkórház irányítása átkerül a Honvédelmi Minisztériumtól Pintér Sándorhoz, az egészségügyért is felelős belügyminiszterhez. Egyes források szerint a dolgozókat nyugtalanítja a döntés.

Átkerül az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumhoz a Honvédkórház irányítása – írja az rtl.hu egy, a miniszterek feladatait felsoroló salátatörvényre hivatkozva. A jogszabály szerint 2023. január elsejével kiválással jön létre egy új egészségügyi szolgáltató, amely jogutódként ellátja a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nem katonai feladatait. A civil lakosság ellátását a kórház átszervezése várhatóan nem érinti.

Mint arra Dr. Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára rámutatott, éppen akkor döntöttek úgy, hogy kiszervezik a honvédség nagyjából 15-20 százalékát kitevő részleget, amikor hivatalosan háborús veszélyhelyzet van Magyarországon.

Nyugtalanok a dolgozók

Az rtl.hu a forrásaitól úgy tudja, a döntés nyugtalanságot okozott az állományon belül. Alegtöbben ugyanis arra számítanak, hogy a következő hónapokban, az átszervezés életbe lépéséig szinte semmilyen tájékoztatást nem kapnak majd arról, milyen feltételek mellett folytathatják a munkát. Az sem egyértelmű egyelőre, hogy pontosan hány embert érint majd az átszervezés (a Honvédkórházban kb. 3 ezren dolgoznak).

Sokan attól is tartanak a kórházban, hogy sérülnek majd a katona-egészségügyi készségek is. Ha ugyanis teljesen szétválasztják a civil és a katonai ellátást, akkor kialakulhat egy kompetencia nélküli katonai egészségügy – állították az intézményen belül dolgozó források. Az orvosoknak ugyanis évente több százszor el kell végezniük egy beavatkozást ahhoz, hogy a képességieket rutinszerűen tudják majd alkalmazni a bevetés során is. Márpedig ehhez az, kell, hogy békeidőben civileket gyógyítsanak.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük