A Pfizer vezérigazgatója elmondta, mekkora veszélyt jelent a majomhimlő a világra

egészség

Albert Bourla egy Davosban adott interjúban elmondta, hogy a jövőben még emberéletekbe kerülhet a politikusok által mutatott önelégültség és a koronavírus-járvány elleni védekezés átpolitizáltsága. 

Portfolio.hu írta meg, a Financial Timesra hivatkozva, hogy Albert Bourla a Pfizer vezérigazgatója szerint az emberek már kevésbé foglalkoznak a koronavírus terjedésének lassítására vonatkozó intézkedésekkel. A vezérigazgató ennek az okát a politikusok önelégültségében és a nyereségvágyban látja. Ennek a következményei szerinte 3-6 hónapon belül meg fognak jelenni a járványügyi adatokon. 

A Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltások iránt nagymértékben csökkent a kereslet az idei évben. Albert Bourla szerint a csökkenő oltási számok, csökkenő immunitáshoz vezetnek, ami nagy problémát jelenthet majd a jövőben, amikor a vírus új variánsai jelennek majd meg a világban.

Az is kiderült, hogy a Pfizer egy ma bejelentett terve szerint az összes szabadalom alatt álló védőoltását és gyógyszerét nonprofit alapon fogja eladni 45 kevésbé gazdag országnak. Több gyógyszergyártócéget is megkért Bourla, hogy csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez, aminek a gazdasági hátterét részben a Bill & Melinda Gates Alapítvány biztosítja. A Pfizer a Paxlovid nevű gyógyászati készítményének a gyártását megduplázza, mert a vezérigazgató szerint a jövőben ez a készítmény lehet a pandémia elleni védekezés legfőbb eszköze. 

Bourla kiemelte még, hogy a Pfizer tudósaival együtt úgy véli, hogy a majomhimlő megjelenése nem jelent akkora veszélyt a világra, mint a koronavírus-járvány.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük