Feljutott női labdarúgó csapatunk az NB 1-be!

sport

A női labdarúgóink abban a tudatban utazhattak a Szolnokra, hogy ha pontot vagy pontokat szereznek, akkor matematikailag is biztossá válik az NB II. Keleti csoportjában a második helyezésük, ami feljutást jelent a Simple Női NB I-be. A lányok végül 4-1-re legyőzték a szolnokiakat, így készülhetnek az osztályváltásra.


ÍME, CSAPATUNK BESZÁMOLÓJA A MÉRKŐZÉSRŐL:

„Az első játékrészben kicsit dadogós volt a játékunk, nem igazán kaptuk el a fonalat, ennek ellenére megvolt a lehetőségünk, hogy előnnyel vonulhassunk a szünetre, ehelyett azonban ellenfelünk szerezte meg a vezetést egy kontra végén. Az 1-0-s félidei eredmény után sokkal összeszedettebben jöttek ki a lányok az öltözőből, aminek gyorsan meg is lett a következménye, ugyanis 10 perccel később már 2-1 állt az eredményjelzőn a javunkra Moldovan Diana és Kuhár Réka révén, az első negyedóra végén pedig Mátyás Noémi zörgette meg a hálót, így már kétgólos volt az előnyünk a hazaiakkal szemben. A hajrában még Kuhár Réka tudott duplázni, ezzel magabiztos győzelmet aratva, és ezzel kivívta női csapatunk a jogot, hogy jövőre a Simple Női Ligában szerepeljen”.

A lefújást követően Oroszi Sándor, a hölgyek vezetőedzője értékelte a látottakat:
„Tragikusan rossz első félidei játékunknak köszönhetően szerzett vezetést a Szolnok. Még így is mi támadtunk többet, az ellenfél kétszer jött el kapunkig, abból az egyiket ki is használta, de csak magunkat okolhatjuk, silány produkciót nyújtottunk az első 45 percben. A szünetben átbeszéltük a dolgokat, kisebb fejmosás is volt, összekaptuk magunkat a második játékrészre. Ekkor már a mi kezünkben volt a mérkőzés, akár két számjegyű is lehetett volna a különbség. Azért így is van hiányérzetem, nem volt tökéletes a játékunk a második játékrészben, az elsőről meg ne is beszéljünk. A három pontért utaztunk le, amit meg is szereztük, így jövőre az legmagasabb osztályban folytathatjuk. Összességében azt mondhatom, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Két célunk volt az idényre: a felkerülés mindenáron, illetve a bajnoki cím. A kettőből egy sikerült, sajnos a másik nem jött össze, amiről azt gondolom, hogy mi veszítettük el, annak ellenére, hogy a szegediek kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottak az egész évben, amihez ezúton is gratulálok.”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük