Népszava: A kormányzati elvonások miatt idén sem lesznek a Dunán BKV-hajók

Közlekedés

Egyetlen komp maradt csupán a BKV-nak 2022-re, az is 44 millió forintos veszteséget termel.

Nem tartalmaz kishajózást sem a BKV, sem a BKK üzleti terve, hiszen „a fővárosi közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások miatt az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan továbbra sem tudja biztosítani a fővárosi hajózási tevékenység üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, így a BKV által nyújtott hivatásforgalmi hajózás szüneteltetése a 2021. év után a 2022. évben is folytatódni fog” – számolt be a Népszava. A lap hozzátette: ez az egy komp is 44 millió forintos veszteséget termel.

A BKV 2021 őszén még bizakodó volt: úgy vélték, hogy megteremtődött egy minőségi és gazdaságosan működtethető szolgáltatás alapja, hiszen nyár végén lezárult egy három éves üzemeltetői tender, amit a Magyar Kikötő Zrt. nyert meg. A cég vállalta, hogy napi 10-11 órában fogja szállítani az utasokat Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között, valamint a kikötők üzemeltetése és a vízi járművek esetleges javítása is hozzájuk tartozott volna.

A megállapodást azonban nem írták alá. A Közbeszerzési Döntőbíróság elutasította a jogorvoslati kérelmeket, a Gazdasági Versenyhivatal pedig kartellgyanúra hivatkozva hajtott végre rajtaütéseket az ajánlattévőknél, de a vizsgálat még mindig nem zárult le, legalábbis az eredményét nem hozta nyilvánosságra a GVH.

A BKK korábban elismerte, hogy a „projekt eredeti célja – miszerint a hajózás váljék a közösségi közlekedés integráns részévé, a hivatásforgalmú közlekedés teljes értékű eszközévé – nem teljesült”, méghozzá azért nem, mert a BKV hajói „„alkalmatlanok a városi közlekedés elvárásainak teljesítésére. A több mint 120 perces menetidőt a lassú kikötési folyamat is növeli, de több kikötő elhelyezkedése és átszállókapcsolata sem ideális”. A BKK több fejlesztési koncepciót is rendelt, új megállókat hoztak létre, hajókat azonban nem tudtak venni, a jelenlegi hajópark átlagéletkora pedig negyven év feletti.

2021-ben a járvány és a kormányzati elvonások miatt nem indult újra a hajózás, 2022-ben azonban már elég volt utóbbi ahhoz, hogy a BKV-nak ne legyen, csupán egy hajója a Dunán.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.