Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

politika

Áder szerint sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását nem lehet megkérdőjelezni.

A Sándor-palotában fogadta péntek reggel Áder János köztársasági elnök Orbán Viktort, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz–KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét. Az eseményen a köztársasági elnök felkérte a Fidesz elnökét az új kormány megalakítására.

Orbán arra a kérdésre, hogy képes-e megbirkózni a kormányalakítási feladatokkal, egyértelmű igennel válaszolt.

Áder János kitért rá, hogy először fordult 1990 óta, hogy két nagyobb pártszövetség mérkőzött meg a választáson. Azt is mondta, hogy ezen a választáson volt a legtöbb megfigyelő, és ezután nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet.

Áder szerint a választások eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű.

Ennél fogva, folytatta az államfő, sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását nem lehet megkérdőjelezni.

Orbán nem tért ki részleteiben az új kormány összetételére, mert még nem tart ott, hogy konkrétumokról beszéljen. Megosztotta ugyanakkor, hogy több miniszterjelölttel is megállapodott.

Orbán azt is mondta, olyan kormányt fog alakítani, ami megvédi az országot a következő években is. Áder ezután eredményes munkát kívánt a miniszterelnöknek, és mindketten távoztak a teremből.

Az ország következő miniszterelnökét hivatalosan a május 16-i héten választja majd meg az Országgyűlés.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük