Macron a győzelme után: mindenki elnöke vagyok

Külföld

Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap, győzelmet aratva jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen felett – jelentették a France 2 és TF1 közszolgálati televíziók az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések alapján.

Az Ifop, Elabe, Opinionway és Ipsos közvélemény-kutató cégek felmérései szerint Macront a szavazatok 57,6-58,2 százalékával választották újra, míg Marine Le Pen a szavazatok 41,8-42,4 százalékát tudhatja magáénak. Az exit pollok hírére üdvrivalgás tört ki az Eiffel-torony lábánál, ahol a hivatalban lévő elnök hívei gyülekeztek. Macron győzelmi beszédében kijelentette, hogy környezettudatosság szempontjából vezető országgá kívánja tenni Franciaországot.  

„Köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem, hogy függetlenebbé tehessem Franciaországot, Európát pedig erősebbé befektetések és mélyreható reformok által” – hangsúlyozta az Eiffel-toronynál ősszegyűlt hívei előtt.  

„Nem vagyok többé egy politikai tábor jelöltje, hanem mindenki elnöke vagyok” – emelte ki. 

Marine Le Pen elismerte választási vereségét, ugyanakkor azt ígérte, nem hagy fel a küzdelemmel, mondván, hogy pártja, a Nemzeti Tömörülés számára a következő megmérettetés a júniusi parlamenti választás lesz. „Még nagyobb erőfeszítéssel fogom munkámat folytatni a franciákért” – idézi az MTI. Az 53 éves politikus kijelentette, hogy a választási eredmény „győzelmet” jelent pártja számára, amely készen áll együttműködni mindazokkal, akik szembe akarnak szállni Macronnal.  

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük