Döntött Márki-Zay Péter, hogy beül-e a parlamentbe

politika

Márki-Zay Péter, bár listavezetőként bejutott az új Országgyűlésbe, azt mondta, Hódmezővásárhelyre akar fókuszálni, ezért nem biztos, hogy beülne a parlamentbe. A Vásárhelyi Televíziónak pedig most meg is erősítette: marad Hódmezővásárhelyen – írta meg a hódpress.hu.

„Terveink szerint igen, maradok, ebben a helyzetben Hódmezővásárhely mellett kell állni. Lényegesen kevesebb szavazatot kapott Lázár János is, és én is, mint korábban. Lázár János is kapott már 13.000 szavazatot, én is kaptam már 13500-at. Most mind a ketten 12000 alatt voltunk, fej-fej mellett, a pillanatnyi adatok 150 szavazattal állnak Lázár János mellett” – mondta a polgármester, aki szerint egyébként a szavazatszámlálás végére neki lesz több szavazata Hódmezővásárhelyen, a jelenlegi adatokból ugyanis még hiányzik nagyjából 500 nyugati szavazat.

Márki-Zay mindezek mellett hozzátette: Hódmezővásárhelyt meg kell erősíteni, meg kell nyugtatni, hogy senkinek a gyermekét nem akarjuk elküldeni katonának, senkinek a gyerekét nem szeretnénk átminősíteni kisfiúvá, vagy kislánnyá, és azt sem akarjuk, hogy Lázár János újra megadóztassa őket.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük