Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett

politika

Szerdán több, a magyarországi választásokra szánt szavazólapot találtak zsákokba gyűjtve, a Marosvásárhelyt Jedd községgel összekötő országút mellett. Az üres telken, amelyet eddig illegális hulladéklerakatként használtak, az építkezési hulladékok törmelékkupacai között bezsákolt szavazólapokra bukkantak, ezeknek egy része el is volt égetve.

A punctul.ro/pontmaros helyi portál újságírója Cristian Teodorescu értesítette egy anonim olvasó, arról, hogy mit talált Jedd község határában. Az újságíró kiszállt a helyszínre és videófelvételt készített. A képsorokból kiderül, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja az illegális hulladéklerakat szemétkupacai között végezte. Az egyik szavazólapon kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, a másikon pedig jól látható, hogy egy választópolgár a Mi Hazánkra adta le voksát.

Cristian Teodorescu elmondta, hogy nem nyúlt hozzá a zsákhoz, mindent a helyszínen hagyott, és értesítette a rendőrséget az esetről. Arra vonatkozó információja egyelőre nincs, hogy kiszálltak volna-e már helyszínelni vagy sem, őt nem keresték meg további felvilágosítások végett. Egyelőre tehát nincs arra vonatkozó információnk, hogyan, milyen körülmények között került oda az a bizonyos zsák. Arra vonatkozóan sincs információ, hogy hány szavazólapot tartalmazhatott. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük