Déri Tibor: Zajlanak az egyeztetések az újpesti kórház ügyében

egészség Újpest

Déri Tibor Facebook oldalán osztotta meg a hírt, miszerint folyamatosan zajlanak az egyeztetések az újpesti kórház-koncepció megvalósíthatóságáról.

A polgármester az alábbiakat írta bejegyzésében:

„Mint már beszámoltam róla, a tavaly elkészült kórház-koncepciót elküldtük az illetékes miniszterhez még a tavalyi év őszén, ahonnan november végén érkezett válasz, hogy további szakmai egyeztetés céljából megküldi az anyagot az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) felé.

Jó hírem van, ugyanis a találkozóra előző héten sor került, így már ismerjük az OKFŐ álláspontját a kérdésben. Az egyeztetés nagyon szakmai volt, véleményt formáltak a koncepcióról: volt, amiben egyetértettek; és van bizony olyan, melyet kritikával illettek. És ez így van helyén! Egy normális párbeszéd így zajlik.

A megbeszélésre meghívtam VARJU László országgyűlési képviselő urat is, aki szintén elmondhatta véleményét és szándékait az új újpesti kórház koncepciójával kapcsolatban. Most a szakmai képviseletekkel megvitatjuk a megbeszélésen elhangzottakat, és hamarosan újabb egyeztetést kezdeményezünk az OKFŐ-vel!

Együtt közösen harcolunk tovább!”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük