Rettenetesen kiakadtak az ápolók: „Az ilyen hazugságokért hagytam ott az egészségügyet!”

egészség közélet

Az ápolók átlagkeresetéről szóló kormányzati plakát okozott értetlenséget az érintettek között.

A kormányzati Facebook-oldalon minap közzé tett plakát szerint a pályán eltöltött időtől függően az ápolók átlagkeresete 2022-ben bruttó 517 ezer és 690 ezer forint közötti. Ez a közlés még az érintetteket is meglepte: a táblázatban ugyanis a valódi keresetük mintegy másfélszeresét tüntették fel – írja a Népszava.

A bejegyzésre záporoztak a pozitív-negatív kommentek. Utóbbiak közé tartoznak azok a hangok, hogy „mit sírnak folyton az ápolók ilyen bérek mellett”, ezzel szemben az érintettek értetlenül állnak a nyilvánosságra hozott számok előtt. „Na, az ilyen nettó hazugságok miatt hagytam magam mögött az egészségügyet!” – olvasható a bejegyzések között.

Az egyik fővárosi kórház ápolója a Népszavának azt mondta az összegekre reagálva, az ő kategóriájában megjelenő 690 ezer forintos átlagkeresetet talán még akkor sem tudná elérni, ha havi 300 óránál is többet dolgozna. Hozzátette, mióta megjelent a plakát, a kollégákban csak nőnek az indulat.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna a KSH-ra hivatkozva azt mondja, abban a kategóriában, ahol a kormány 517 ezer forintot mond, valójában 340 ezer a bruttó kereset. Ahol 575 ezret ott 389 ezer, ahol 649 ezret, ott 422 ezer, a 690 ezret, ott 499 ezer forint a valódi bruttó kereset. De ezeket is csak majd az ígért februári béremelés után érik el a dolgozók – jegyzi meg.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük