Ozsváth Kálmán a kommunizmus mellett tette le a voksát

Budapest közélet Közlekedés

A Fidelitas Ozsváth Kálmán vezetésével akciózott a Clark Ádám téri körforgalomnál. A kormánypárt ifjúsági szervezetének szóvivője az eseményről készült videóban úgy fogalmaz, hogy „Itt vagyunk a Lánchíd melletti parkolóban, nem véletlenül. A Clark Ádám téri zöldágyás és körforgalom túlélte az 56-os forradalom eseményeit, a szovjet elnyomás évtizedeit és a rendszerváltoztatást is, de Karácsony Gergelyt már nem.”.

Érdemes kontextusba helyezni ezt a nagyon „erőteljes” és végletekig fővárosi-ellenzéki kijelentést. A Clark Ádám téri zöldágyás ugyanis teljes egészében a kommunisták műve. A a háborúban megsemmisült épületeket nem építették vissza, a kommunista egypárti hatalom 1949-ben alakította a ki a körforgalomhoz hasonló szerkezetű teret, aminek a közepén egy kommunista eszméket dicsőítő, vörös csillagot formázó virágkompozíciót hoztak létre. Így összességében megállapítható, hogy Ozsváth a videóban tett kijelentésével nyíltan szembemegy a Fideszt jellemző antikommunizmussal.

A történet teljességéhez azt is meg kell említeni, a drasztikusnak tűnő megoldás csupán időszakos. „Átmenetileg bevonjuk a területet a forgalomba, hogy enyhítsük az autósok kellemetlenségét. A felújítási munkálatok végével nemcsak a Lánchíd, hanem a virágágyás is szebb lesz.” – fogalmazott néhány hete Karácsony Gergely főpolgármester.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük