20–25 százalékkal is drágulhat a hús

gazdaság pénz

Miután a termelési költségek mintegy kétharmadát teszi ki a takarmány, 20-25 százalékos költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán, amit előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni” – mondta a Magyar MezőgazdaságnakCsorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke.

Hozzátette, hogy a termelők számára egyelőre egyetlen megoldás van: aki túl akar élni, annak ezeket a költségnövekedéseket be kell építenie a termékei árába. Ez azonban Csorbai Attila szerint nem megy egyik napról a másikra, fel kell rá készíteni a kereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is. “Nehéz, küzdelmes folyamat lesz, aminek a termékpálya függvényében még csak az elején-közepén tartunk” – mondta.

A takarmányárak globális és totális emelkedése mellett a pandémia és a madárinfluenza is megtépázta a baromfiágazatot tavaly, a csirkeállomány azonban a bajok ellenére is növekedett – magyarázta a BTT elnöke.

Csorba Attila arról is beszélt, hogy a pandémia átrendezte a munkaerőpiacot, egyes szektorokból – például a vendéglátásból – kiáramlott a munkaerő és máshol jelent meg, az állattenyésztésen azonban ez sem segített.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük