Varju László indul az ellenzéki előválasztáson Újpesten

politika Újpest

Varju László bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció színeiben indul az ellenzéki előválasztáson Budapest 11. számú választókörzetben. A hat legnagyobb ellenzéki párt szövetsége ugyanis megállapodott, hogy mind a 106 egyéni körzetben előválasztást tartanak, melyek győztesei veszik fel a harcot a többi, az ellenzéki együttműködésben részt nem vevő pártok jelöltjeivel a 2022-es országgyűlési választásokon.

Az említett körzet magába foglalja Újpest jelentős részét, valamint Angyalföld északi végét, a Gyöngyösi utcától Kerületünk felé. Regnáló országgyűlési képviselőnk 2018. áprilisában szerzett mandátumot, akkor a Fidesz jelöltjét, Zsigmond Barna Pált utasította maga mögé. Egyelőre más indulóról nem tudunk az előválasztáson és a mai napig kormánypárti jelölt sem jelentette be indulását hivatalosan, azonban sokatmondó, hogy a korábbi fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt lett a választókerületi elnök, ami előrevetítheti azt, hogy ő lesz Varju László kormánypárti kihívója.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük