230 ágyas kórház épülne Újpesten – elkészült a tanulmány

egészség Újpest

Az újpesti önkormányzat megrendelésére elkészült az a tanulmányterv, ami egy új újpesti kórház létesítését írja le – jelent meg a hír tegnap Újpest Önkormányzatának honlapján.

Újpest Önkormányzatának képviselő-testülete az önkormányzati választások után, 2019. november 28-án egyhangúlag mondott igent arra, hogy Újpestre kórház kell! Az akkor egyhangúan elfogadott indítvány szerint az első lépés egy megvalósíthatósági tanulmány, mely 2021. január végére el is készült – írják.

A tanulmány egy 230 ágyas kórházzal számol. A 230 aktív ágy számára egy ún. „zöldmezős”, vagyis új, erre a célra építendő kórház tűnik leginkább megvalósíthatónak. Amennyiben ez a terv nyeri el a kormányzat tetszését, akkor 2021. év eleji árakon mérve a beruházás bruttó 15,1 milliárd forintból valósítható meg. A működtetés pedig évente 3,7 milliárd forintba kerülne – olvasható a honlapon.

Kiemelik, hogy az új újpesti kórház nyilvánvalóan akkor valósulhat meg, ha az állam is fontosnak tartaná. Újpest Önkormányzata bízik abban, hogy előbb-utóbb a kormány számára is fontos beruházás lehet, mert valóban megalapozott és indokolt igény egy új kórház a kerületben, nem mellesleg tehermentesítené a most is leterhelt Honvédkórházat. A beruházási költségek pedig számos nagyberuházáshoz képest nem túl nagyok. Az önkormányzat ezzel a tanulmánnyal is szerette volna segíteni, jó irányba befolyásolni az állami döntéshozatalt.

A tanulmányt Ön is elolvashatja, ha IDE kattint, valamint az önkormányzat várja minden lakos véleményét a korhaz@ujpest.hu email-címre!

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük