Van baj: nulla dokumentációval érkezett a kínai oltóanyag

egészség Kormány koronavírus

Megérkezett 550 ezer dózis kínai, Sinopharm vakcina Magyarországra kedden. Ezzel együtt kérdés, hogy mikor lehet majd először alkalmazni a szert: a gyors engedélyezés annak ellenére sem garantált, hogy a kormány jelentősen lazított az előírásokon – írja a Népszava.

Egy jogszabálymódosítás tette lehetővé, hogy – mint arról többször írtunk – az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) érdemi vizsgálat nélkül engedélyezze a szert. Csak annyit írtak elő, hogy alkalmazás előtt a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) valamennyi gyártási tételt ellenőriznie kell. Csakhogy ezen a ponton elvérezhet a vakcina gyors bevetése. A készítmény rendes, magyarországi szakértői értékelése ugyanis azért akadt el, mert Kínából nem érkezett meg az oltóanyag dokumentációja, és a Népszava információi szerint ez azóta sem történt meg. Enélkül pedig az NNK laborosai sem tudhatják, hogy pontosan milyen paraméterekkel kellene rendelkeznie a vakcinának.

A bizonytalanságot mutatja az is, hogy bár ezt az oltóanyagot a háziorvosokkal szeretnék beadatni, a készítménynek ma sincs nyilvánosan elérhető alkalmazási előirata. Márpedig a Magyar Orvosi Kamara korábban azt írta: az alkalmazási előirat hiányában a testület elnöksége „nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani a kollégáinak a készítmények alkalmazását, mert az alkalmazási előirat az alapfeltétele a készítmény betegbiztonságot garantáló alkalmazásának, és ez alapozza meg az orvos jogi és etikai biztonságát.

Forrás: Népszava

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük