Hetvenezer ember vesztheti el az ingyenes állami egészségügyi ellátást

egészség

Február 12-én fontos változás lép életbe: ha egy magánszemély egészségügyi szolgáltatási járulékból hathavi tartozást halmoz fel, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a tajszáma. Ez annyit jelent, hogy az érintett ezután az állami egészségügyi szolgáltatást ingyenesen nem veheti igénybe. Egészen addig, amíg nem fizet érte – ismertette a hamarosan életbe lépő változást a Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár.

A lap azt is megtudta, hogy jelenleg több mint hetvenezer ember tartozik legalább hathavi összeggel – tehát legalább 48 ezer forinttal –, így a szabály őket érinti, ha nem cselekednek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október óta tájékoztató kampányt folytat, a hatóság havonta hívja fel levélben a nem fizetők figyelmét a lehetséges következményekre. A NAV a napokban küldte ki a negyedik felhívólevelét, amely az aktuális tartozás és a fizetési lehetőségek mellett azt is tartalmazta, milyen könnyítéseket lehet igénybe venni. Izer Norbert elmondta: „Erre a tájékoztatásra már minden érintettnek érdemes odafigyelnie: február 12. a következő határidő az egészségügyi szolgáltatási járulék befizetéséhez, s akinek nagy tartozása van, és ezt a dátumot is elmulasztja, annak érvénytelenné válik a tajszáma.

Hozzátette: február 12-ig még van idő, addig bárki leróhatja elmaradását vagy annak legalább egy részét, vagy jelezheti, hogy rossz anyagi helyzetben van. Ezzel pedig elkerülhető a tajszám érvénytelenítése.

Forrás: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük