Városaink kifosztása nem kormányzás!

Budapest gazdaság Kormány közélet

Városunk kifosztása nem kormányzás!” – az ellenzék és köztük Karácsony Gergely főpolgármester is arra panaszkodik jó ideje, hogy a kormány elvonja a pénzeket a nem fideszes vezetésű településektől, köztük a fővárostól is. Erre utal az is, ahogy a klubtámogatásokat osztották szét vagy az, hogy az állami fenntartású Szerencsejáték Zrt. valahogy mindig csak olyan városokban épít játszóteret, ahol fideszes városvezetés van.

A molinón szereplő szöveg a Magyar Önkormányzatok Szövetségétől származik, akik szerint a fideszes kormány szándékosan diszkriminálja az ellenzéki városokat és azok polgárait.

Csütörtök reggel közös közleményt adott ki hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd), amelyben deklarálták a molinón szereplő szöveget. Mint írják, „a demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben lehet is a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni.

Közleményük szerint „a járvány utáni talpraállás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, többek között az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás.” 

Forrás: Telex

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük