Több ezer milliárdos lyuk van a 2021-es költségvetésben

gazdaság Kormány

Tarthatatlan a jövő évi költségvetés a Népszava szerint, a lap arról ír, hogy több ezer milliárd forint hiányzik a 2021-es büdzséből.

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy idén 1700 milliárd forintos bevételkieséssel kalkulálnak. Ezen túl az uniós költségvetés elfogadásának elhúzódása miatt akár 2500 milliárd forintnyi uniós támogatástól eshetünk el. Utóbbi Gulyás Gergely szerint nem fordulhat elő, mert ha nem szavazzák meg a költségvetést, akkor az előző megállapodás szerint érkeznek támogatások.

Az egymásnak ellentmondó miniszteri nyilatkozatokat az rakná rendbe, ha módosítanák a jövő évi költségvetési törvényt, azonban ilyen indítványt egyelőre nem nyújtottak be a parlamentnek. Pedig a hiány és az adósságszámok hétről-hétre nőnek.

A büdzsé elfogadásakor nyáron még azzal számoltak, hogy a költségvetési deficit idén 412 milliárd forint lesz – pedig már akkor nyilvánvaló volt, hogy ez képtelenség –, most épp ennek kilenc-tízszerese, 3600-4000 milliárd forint a kormányzati hiánycél.

A jövő évi költségvetésben nincs forrás rendelve az orvosi béremeléshez, hiszen erről már a költségvetés elfogadása után döntöttek. És egyes kormányzati családtámogatási programokra sem adtak még pénz, például a lakásáfa csökkentésre.

Forrás: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük