November 17-én kedden újra lilába borul a Városháza

egészség Újpest

A Koraszülöttek Világnapja alkalmából november 17-én délután 16 és este 23 óra között lilába borul az Újpesti Városháza.

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magas a koraszülöttek aránya és a trendek tekintetében az elmúlt évek során sem mutatkozott lényeges változás. A gyakoriság tartósan 8-9 százalék között mozog. 2011 óta minden évben november 17. a koraszülöttek világnapja, amelynek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet e speciális betegcsoport gondozásának és ellátásának a jelentőségére. Ennek alkalmára lilára világították az újpesti Városházát.

A modern orvostechnológiai eszközök lehetővé teszik már a nagyon kis súlyú (1000 gramm alatti) koraszülöttek szövődménymentes felnevelését is. Ugyanakkor ennek kulcsfontosságú eleme az élet első napján, majd ezt követően, legalább az első hat hónap során megvalósuló kizárólagos anyatejes táplálás, amely a túlélési esélyeket nagymértékben javítja.

Életünk első 1000 napjában fejlődnek a legintenzívebben kognitív képességeink – például a gondolkodás, a nyelvi képesség vagy az emlékezet -, és ekkor alakul ki a bélflóra, valamint az immunrendszer is. Ebben a kritikus időszakban válik véglegessé a zsírsejtek száma, amely döntően meghatározza a felnőttkori elhízásra való hajlamot. 

Míg az érett újszülöttek ennek az időszaknak közel a harmadát az anyaméh védett körülményei között tölthetik, addig a 24. és a 37. hetedik terhességi hét között világra jött koraszülött babáknak már idejekorán a méhen kívüli környezethez kell alkalmazkodniuk. A feladatunk, hogy ezt minél könnyebbé tegyük számukra, amelynek fontos eleme a méhen kívüli optimális táplálás megvalósítása. Ez a különösen esendő betegcsoport kevésbé tud önállóan megküzdeni az életben maradáshoz szükséges kihívásokkal.

A koraszülöttek az első hetekben-hónapokban nehezen táplálhatók, gyakrabban fordulnak elő náluk érzékszervi, bélrendszeri, légzőszervi és idegrendszeri problémák. A legnagyobb nehézséget mégis az jelenti, hogy éretlen immunrendszerük miatt fogékonyabbak a fertőzésekkel szemben. Ennek kivédésére a legalkalmasabb, ugyanakkor a legegyszerűbb eszköz a lehető leghamarabb elkezdett, majd minél hosszabb ideig folytatott kizárólagos anyatejes táplálás. Minden egyes étkezés olyan, mintha védőoltást adnánk babáinknak, hiszen az anyatej nagy mennyiségben tartalmaz a környezetükben élő kórokozókkal szemben védelmet nyújtó ellenanyagokat. A természet csodája, hogy a koraszülött babákat szült édesanyák tejének összetétele különbözik az időre szült anyák tejétől. Nagyobb a fehérje-, zsír-, energia- és immunanyagtartalma, több ásványi sót és kevesebb tejcukrot tartalmaz. A koraszülött babák fejletlen emésztőrendszerük miatt, különösen a kezdeti időszakban, csak kis mennyiségű táplálékot tudnak elfogadni. Az anyatejet ugyanakkor könnyebben tudják megemészteni, amelynek összetétele és tápértéke ráadásul a leginkább megfelelő számukra. 

Forrás: life.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük