Kásler Miklós: Ha muszáj, a felső tagozatban is jön a távoktatás

egészség Kormány koronavírus oktatás

A személyes kontaktusok csökkentése érdekében telefonon adott interjút a Magyar Nemzetnek Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy megváltozott a járvány természete, így nem tudnak két-három hétnél hosszabb távban gondolkodni, „szemben a tavaszi első hullámmal, amikor még mi tartottuk kézben a járványt, nem pedig mi igazodtunk hozzá.

A miniszter szerint Európában egyelőre még sehol sem látszik, hogy tetőzéséhez közeledne a járvány, hiszen még mindig folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a halottak száma.

Felelősséggel tehát nem lehet kijelenteni, hogy mikorra várható a tetőzés, de ha a megérzésemre kíváncsi – ami a medicinában létezik –, akkor azt tudom mondani, hogy december vége, január körül, ha most sikerül betartatni a szigorításokat. Akkor ellaposodik a járványgörbe” – becsült meg mégis egy tetőzési időszakot az újságírói kérdésre.

Kásler Miklós szerint mivel júliusban és augusztusban rendkívül alacsony volt a fertőzöttség, „sokan elhitték, hogy a járvány már nem is létezik, esetleg nem is létezett”. A miniszter a külföldre utazókat okolta a vírus behozatalával, a fiatalokat pedig az elterjesztésével.

Minden figyelmeztetés ellenére tömegek utaztak fertőzött országokba, és behurcolták hazánkba a vírust. Így a tavasszal tapasztalható fegyelmezettség – ami akkor szinte nemzeti egységet kovácsolt – feloldódott, és nyár végén, szeptember elején elindult a második hullám. (…) Tömeges összejöveteleken, az éjszakai mulatókban és más vendéglátóhelyeken a fiatalok nem törődtek az óvintézkedésekkel, így lassan és alattomosan elindult a járvány felfutása. Ezzel beléptünk a vírusterjedés harmadik, közösségi terjedési fázisába, ami már nehezen kontrollálható.

Kásler Miklós szerint „a most meghozott intézkedések időben születtek és arányosak a jelenlegi helyzettel, azonban ezek is csak akkor lesznek hatásosak, ha az emberek be is tartják.” A szigorításoktól azt várják, hogy 3-4 héten belül a jelenleg meredeken növekvő fertőzöttszám-emelkedés lelassul, majd egy bizonyos szint után stagnál, aztán csökkenni kezd, úgy, ahogy az tavasszal is történt.

Azt is elmondta, hogy ha úgy hozza a kényszer, akkor – nem szívesen ugyan, de – bevezetik az általános iskolák felső tagozatán is a távoktatást.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük