Bedő Kata: Ha van rá mód, ebéd után vigyék haza gyermeküket!

egészség koronavírus Újpest

Bedő Kata alpolgármester és Déri Tibor polgármester aláírásával tegnap levelet kaptak a szülők az óvodákon keresztül, melyben a járványhelyzetre való tekintettel azt kérik az újpesti szülőktől, hogy ha gyermekük délutáni felügyeletét meg tudják oldani (GYES-en, GYED-en van, főállású anya stb.), és ha van rá mód, ebéd után vigyék haza gyermeküket.

A városvezetők kiemelik, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint a 3. életévét betöltött gyermek legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Ezt – a jogszabály által előírt – kötelezően óvodában töltendő időt a gyermekek a délelőtt folyamán teljesítik.

A kérés a szülök felé azért fogalmazódott meg, mert az egyre fokozódó járványhelyzetre tekintettel – a családok és az óvodai dolgozók egészségének védelme érdekében – lehetőségekhez mérten szeretnék csökkenteni az alvásidő alatt, zárt légtérben, csoportban tartózkodó gyermekek számát.

Ezáltal is védve a gyermekeket, családjukat és az óvodáinkban dolgozók egészségét, hiszen mindannyiunknak fontos, hogy az óvodai ellátást minél tovább biztosíthassuk – zárják a közleményt.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük