Megszavazta a parlament a rendkívüli jogrendet

Újpest

180 igen szavazattal, egy nem ellenében megszavazta kedden a parlament a felhatalmazási törvény új verzióját, amely a tavaszihoz hasonlóan lehetővé teszi, hogy a veszélyhelyzet idején hozott, akár törvényeket is felülíró kormányrendeletek két héten túl is érvényben maradjanak. A különbség, hogy a rendeleti kormányzás most legfeljebb 90 napig lesz hatályban, utána ismét dönteni kell a meghosszabbításáról, míg tavasszal az ellenzék azért utasította el a felhatalmazási törvényt, mert az nem tartalmazott időkorlátot. A kormányoldal ennek ellenére június közepén megszüntette a rendkívüli jogrendet.

A felhatalmazási törvényt most támogató ellenzéki frakciók azt hangsúlyozták, hogy a határidő beiktatásával elégséges garanciát kaptak a kormánytól. Igaz, a javaslat megszavazása szerintük leginkább szimbolikus jelentőségű, mert a kormány kétharmados parlamenti többségével bármit képes átvinni a törvényhozáson.

Nemmel a független Székely Sándor szavazott, aki ezt azzal indokolta, hogy tavasszal a kormány visszaélt a felhatalmazással, ellentmondásos intézkedéseket hozott, és az Országgyűlés ellenőrző funkcióját akarta kikapcsolni.

A megszavazott törvény értelmében

  • veszélyhelyzet alatt nem lehet időközi választást tartani, így a képviselő-testületeket sem lehet feloszlatni,
  • valamint népszavazás sem kezdeményezhető.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újabb szigorításokat jelentett be kedd éjféltől a koronavírus terjedése miatt.

  • Este 8 óra és hajnali 5 óra között kijárási tilalom lesz, kivétel a munkába járás, a munkából hazatérés, illetve valamilyen rendkívüli helyzet (azóta kiderült, hogy a kutyasétáltatás is engedélyezett),
  • minden gyülekezés tilos,
  • az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék nyitva maradhatnak,
  • az üzletek, a fodrászatok, a kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak,
  • a szállodák nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti útra érkezőket,
  • általános rendezvénytilalmat vezetnek be,
  • legfeljebb tízen lehetnek családi- vagy magánrendezvényeken,
  • esküvőket csak lakodalom nélkül lehet megrendezni, a polgári- és az egyházi szertartásokon csak a szülők, a testvérek, illetve a tanúk lehetnek ott,
  • a temetéseken legfeljebb 50 ember vehet részt,
  • a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni,
  • az amatőr csapatsport tilos a szabadban is, az egyéni megengedett,
  • a szabadidős létesítményeket bezárják – ide tartoznak az állatkertek, a múzeumok, a színházak, az edzőtermek és a fedett uszodák is,
  • a felsőoktatás csak online formában működhet, a kollégiumokat is bezárják,
  • a középiskolákban a 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe, az általános iskolák, óvodák, bölcsődék nyitva maradnak,
  • a kórházi dolgozókat, a tanárokat, a bölcsődei és az óvodai dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell.

A részletszabályok a Magyar Közlönyből derülnek majd ki, az ezeket tartalmazó rendelet kihirdetésével azonban a kormány megvárta a parlament döntését.

Forrás: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük