Propagandalappá silányult az Index – ennek ékes példáját mutatta ma be ismét

politika Újpest

A Templom utca 10. előtti, már 2 éve halogatott feladatát végezte el a Városüzemeltetési Főosztály az Újpesti Városgondnokság segítségével. A helyiséget 2018 óta bérlő Országgyűlés Hivatala ugyanis felújítási munkálatokat végeztetett el, melynek következtében a korábban ott lévő álfal is lebontásra került. Így a járda is balesetveszélyessé, leginkább botlásveszélyessé vált. A bérlő többször kérte a helyreállítást, melyre korábban ígéretet is kapott, azonban a munkát nem sikerült elvégezni.

Az Index ma szenzációhajhász cikket közölt „Az aszfalt csak a DK-iroda előtt Újult meg Újpesten” címmel. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen egy fideszes propagandalappá silányuló Index esetén ez az elvárt, csupán az a baj, hogy már a címben is kétszer fogalmaznak meg hamis állítást. 1.: az iroda nem a DK-é, hanem az Országgyűlés Hivataláé; 2.: a kerületben összesen idén 2571 négyzetméteren újul meg járda, így a „csak” kifejezés sem helytálló.

Újpest Önkormányzata pedig az alábbi közleményt juttatta el az indexes újságírónak, aki ebből nem sok információt mazsolázott ki, mi pedig változtatás nélkül közöljük:

„Tájékoztatjuk, hogy a Templom u. 10. szám alatt található helyiséget jelenlegi bérlője 2018 óta bérli. A korábban használaton kívüli épületben még az előző városvezetés idején az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. felújítási munkálatot hajtott végre. Az ÚV Zrt. tájékoztatása szerint a homlokzatot, valamint az épület lábazatát érintő javítások miatt az épület lábazata mentén burkolathiány jött létre. Mellékelten csatoljuk azt ezt igazoló fényképfelvételt is. Mindez nem csak esztétikai probléma, de balesetveszélyt, különösen téli időszakban csúszásveszélyt jelenthet, illetve az összegyűlt  csapadékvíz  pangását közvetlen a lábazat mellett. Ezen műszaki indokok alapján az Önkormányzat Városüzemeltetési Főosztályának szakmai előkészítése és javaslata alapján rendelte meg Önkormányzatunk az ingatlan előtti járdaszakasz felújítását az Újpesti Városgondnokság Kft-től, mely az Önkormányzat 100 %-os tulajdonú gazdasági társasága. 

Az általánosan elfogadott szakmai gyakorlat szerint jellemzően, amennyiben három méternél keskenyebb járdát bontanak fel, akár csak részben is, a járdát teljes szélességében kell szakszerűen helyreállítani. Sőt a vonatkozó Fővárosi Közgyűlési rendelet még szigorúbb, mert az 5 méter szélességben határozza meg a fentieket. Jelen járdahelyreállítás esetében a járda szélessége 2,4 méter, azaz egyértelműen  indokolt volt az önkormányzat szakembereinek a járda teljes szélességében történő felújítására vonatkozó álláspontja.

A felújítással érintett 65,8 m2 járdafelület közterület, vállalási ára: 12 100 Ft/m2 volt. Az Újpesti Városgondnokság Kft-től a felújítási munkával kapcsolatos bizonylat, számla még nem érkezett az önkormányzatunkhoz, így pénzügyi tranzakcióra sem került sor ebben az ügyben. Megjegyezzük, hogy ebben az esztendőben Önkormányzatunk területén várhatóan mintegy 2571 m2-en hajtunk végre járdafelújítást, -építést, ezért aztán különösen figyelemreméltónak tartjuk a teljes idei évi járdafelújítási munkálataink volumenének töredékére, mintegy 2,5 %-ára vonatkozó érdeklődését.”

Címke:

1 thoughts on “Propagandalappá silányult az Index – ennek ékes példáját mutatta ma be ismét

  1. A levélben foglalt információk nyilván meghaladhatták az indexes újságíró kapacitását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük