A Fidesz lemond Budapestről: Gulyás és Kocsis után Varga Mihály sem indul egyéniben

Budapest politika

Gulyás Gergely kancelláriaminiszterhez és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőhöz hasonlóan Varga Mihálypénzügyminiszter sem próbálja megvédeni Budapesten megszerzett parlamenti mandátumát 2022-ben. A miniszterelnök-helyettes helyett a II. kerületben az országos politikában ismeretlen Gór Csaba ügyvéd, önkormányzati képviselő indul majd – tudta meg az atv.hu.

Varga megerősítette az információt az atv.hu-nak, és azt mondta, a kormányzati munkában és az országos kampányban lesz teendője.

Nemrég derült ki, hogy Gulyás Gergely helyett a XII. kerületben Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Kocsis Máté helyett pedig a Józsefvárosban Sára Botond korábbi VIII. kerületi polgármester, a fővárosi kormányhivatal vezetője lehet a Fidesz jelöltje, bár Fürjes még nem nyilatkozott, hogy vállalja-e a felkérést.

Mindez azt jelenti, hogy a kormányoldal három, 2018 áprilisában egyéni mandátumot szerző vezető politikusát sem állítja ki Budapesten, ahol felmérések szerint az egyesült ellenzék akár az összes egyéni választókerületet megnyerheti, a 21 Kutatóközpont számítása szerint legalábbis országosan 15 százalékpontos kormánypárti fölény kellene ahhoz, hogy a 18-ból akár csak egy fővárosi körzetben is a Fidesz győzzön. A kormányoldal ugyanakkor az országos előnyét továbbra is őrzi.

Forrás: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük