Karácsony népszavazásokat kezdeményezne

Budapest politika

Helyi népszavazásokat indítanának országszerte települések annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kaphassák meg – jelentette be Karácsony Gergely szombaton a Szabad Városok Közös Kiállása elnevezésű rendezvényen, a Magyar Hang tudósítása alapján. A főpolgármester szerint „ez egy utolsó nagy roham” az európai uniós pénzekért.

Magyarország több mint 6 milliárd eurót (2000 milliárd forintot meghaladó összeget) kaphat a koronavírus elleni EU-mentőcsomagból, ebből 4,64 milliárdot az újjáépítési alap teszi ki. Ennek legalább a felét használhatná fel az önkormányzatokon keresztül az ország Karácsony elképzelése szerint.

A politikus azt kezdeményezte, hogy a „szabad városok és szabad települések” írjanak ki helyi népszavazásokat annak érdekében, hogy a elérjék a kormánynál: az uniós segélyalap felét a helyi önkormányzatok lakosságarányosan használhassák fel.

Nem Budapestnek kérjük ezt a pénzt, hanem mindenkinek. Kistelepülésnek, nagyobb településnek, kormánypártinak, ellenzékinek, hiszen az önkormányzatok bajban vannak” –mondta a főpolgármester, aki szerint helyi polgármestereknél senki nem tudja jobban, hogy mit kell helyben tenni.

Eddig több mint húsz település csatlakozott az akcióhoz, de másokat is várnak. A tervek szerint a helyi képviselő-testületek novemberben döntenének a népszavazás kiírásáról, és jövő tavasszal lehetne megtartani azokat.

Forrás: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük