2017-es szinten az albérletárak

Budapest gazdaság

Országszerte 6,4 százalékkal csökkent a kiadó lakások bérleti díja augusztusban az egy évvel korábbi szinthez képest a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com közös lakbérindexe szerint. Budapesten tavalyhoz képest 10,2 százalékkal csökkentek az albérleti díjak. Ez azt jelenti, hogy több mint három évvel ezelőtti szintre süllyedt az átlag.

Két régióban mértek csak drágulást: a Közép-Dunántúl kiadó lakásainál 0,2 százalékos emelkedés történt, az észak-magyarországi albérletekért pedig 2,4 százalékkal többet kellett adni.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: A legújabb adatok szerint tartósnak látszik a bérleti díjak csökkenése, ám pont a nehezen prognosztizálható kilátások miatt egyelőre nem tudni, meddig tart ez a folyamat.

Budapesten belül augusztusban a pesti belső kerületekben estek a legnagyobb mértékben a bérleti díjak, 12,7 százalékkal kerültek lejjebb éves szinten. Azzal, hogy az egykori AirBnb-lakások megjelentek a piacon, az ezer főre jutó kiadó lakások száma augusztusban messze ott volt a legnagyobb, ez pedig a bérlőknek kedvez.

Szeptember végén legdrágább városrészek közé tartozó V. kerületben 180 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, a XIII. kerületben 140 ezer forintot kérnek a tulajdonosok. A legolcsóbb a viszonylag szűk kínálattal rendelkező XXIII. kerület, ahol az átlagos díj 100 ezer forint.

Forrás: HVG

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük