Éves költségvetésének hússzorosával tartozik a fővárosi roma önkormányzat

Budapest Újpest

Zárolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) bankszámláját, miután a szervezet akkora tartozást halmozott fel, ami éves költségvetési támogatása hússzorosának felel meg – számolt be a 24.hu.

A kisebbségi önkormányzat adóssága 177 millió forintra rúg, miközben az éves támogatása 9 millió forint. A tartozás nagy része, közel 154 millió forint a Magyar Államkincstár felé áll fenn, míg a Fővárosi Önkormányzatnak több mint 23 millió forinttal tartozik a szervezet.

A momentumos Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint a teljes adósság az FRNÖ által korábban fenntartott Európai Üzleti Polytechnikum Szakképző Iskola (más néven Európai Roma Szakgimnázium) működésével összefüggésben keletkezett.

Korábban kiderült, hogy az intézmény a tanárainak sem fizetett rendesen. Az iskola bezárása után a meg nem fizetett bérleti díjak, valamint az állami normatívákkal való nem megfelelő elszámolás miatt létrejött tartozásért a FRNÖ-nek mint a megszüntetett iskola fenntartójának kell helyt állnia” – fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

A Momentum politikusa kiemelte, a szervezet a Fővárosi Önkormányzattól elkülönülő, önálló jogi személy, amely maga felel gazdálkodásának biztonságáért és szabályszerűségéért, hozzátette ugyanakkor, hogy a városházán a jelenleg zajló belső vizsgálat eredménye alapján döntenek arról, hogy tegyenek-e feljelentést.

Közben a NAV költségvetési csalás miatt folytat nyomozást a szervezetnél már majdnem öt éve az ügyben. A lap beszámolója szerint ennek friss fejleménye, hogy zárolták az FRNÖ bankszámláját, így a szervezet fizetésképtelenné vált, és már a rezsiköltségeit sem tudja fizetni.

Noha az adóhivatal nem ad tájékoztatást a folyamatban lévő ügyről, így a nyomozás állásáról sem, Csóka János, az FRNÖ elnöke és Purebl Balázs, az iskola egykori igazgatója azt állította, máig nem hallgatták ki őket a NAV munkatársai.

Csóka elismerte, csődhelyzetben van a roma önkormányzat, emiatt nem fogja tudni kifizetni a közel 177 millió forintos adósságot, éppen ezért tárgyalnak a tartozás elengedéséről. A 24.hu szerette volna megtudni, pontosan milyen általuk szervezett programok maradhatnak el, amire Csóka úgy válaszolt, „így fejből nem tudom. Mindig meghatározta az önkormányzat, hogy milyen programot csinál.

Mindez azért érdekes, mert Csóka János nem kevés ideje irányítja a kisebbségi szervezetet: nyolc hónap megszakítással, 2015 óta vezeti a budapesti roma önkormányzatot. Érdemes továbbá megemlíteni azt is, hogy a FRNÖ-nek nincsen honlapja, így az interneten sem lehet megnézni, hogy milyen tevékenységet végeznek.

Forrás: Alfahír, kép: Mandiner

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük