Közel 90 milliót vihetett haza Újpestről Wintermantel ügyvéd haverja

Újpest

Újbudán az árnyas Ulászló utcában egy elegáns, két világháború közt épült társasházban megbújik egy ügyvédi iroda, amelynél jobbat, precízebbet, megbízhatóbbat széles e városban nem találni. Legalábbis Wintermantel Zsolték szerint. Ugyanis a leváltott polgármester idején szinte az összes újpesti önkormányzati cég jogi képviseletét innen, a Dr. Gyepes Péter Ügyvédi Irodából látták el. 

Amikor a Fidesz 2010 őszén átvette a hatalmat Újpesten, hogy-hogy nem az önkormányzati cégek egy csapásra felfedezték maguknak Gyepes doktor széles skálán mozgó szakértelmét. A következő év elejétől a Városgondnokság havi 230.000 forint+áfa, a kerület Gazdasági Intézménye havi 200.000 forint+áfa, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. pedig 195.000 forint+áfa megbízási díjért bízta rájuk jogi képviseletét. A sorhoz 2013 novemberében csatlakozott az Újpesti Sajtó Kft. is egy havi 180.000 forint+áfás szerződéssel. 

Wintermanteléknek arra is volt gondjuk, hogy az infláció ne károsíthassa meg a kiváló jogászt. A Városgondnokság az eredetileg megállapított megbízási díjat 2017. május elsejével 260.000 forint+áfára emelte. A Gazdasági Intézményeknél még gyorsabban romlott a pénz: már fél év múltán 245.000 forint+áfára, 2017 februárjától pedig 285.000 forint+áfára nőtt az ügyvédi iroda szakértelmének havi ára. 

A Dr. Gyepes Péter Ügyvédi Iroda tehát az újpesti önkormányzati cégektől 2011 és 2017 között havi 850 ezer, 2017 és 2020 között havi 925.000 forintot kapott. A Wintermantel Zsolttal közismerten közeli baráti kapcsolatot ápoló Gyepes doktor a Fidesz regnálása idején az újpesti adófizetők több mint 88 millió forintját vihette haza. Tudományosan megállapítható tehát, hogy Wintermantel arcbőre jól bírja az extrém terhelést: még a tavaly őszi orbitális pofára esés után is megőrizte kivételes vastagságát. 

Kép: azonnali.hu

Címke:

1 thought on “Közel 90 milliót vihetett haza Újpestről Wintermantel ügyvéd haverja

  1. estleg arrol is nyilatkozhatna, hogy 2010 és 2013 között, a védnöksége alatt álló Vagyonvédelmi kft, miért is nem fizette be az Újpesti közintézményekben dolgozó,mint egészségház, polgármesteri hivatal, stb, vagyonőrök után járó közterheket ! furcsa módon lekerült az isten háta mögötti felügyeleti szervhez az ügy, amely legkomolyabb vizsgálati módja az volt, hogy nyilatkoztassa a vagyonőröket, kitöl kapták a fizetést, ki volt a főnök, és mi volt a munkaruhára írva, aztán el is sikkadt az ügy ahogyan a többi viszázság is !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük