Gy. Németh Erzsébet szerint vége a Színművészeti függetlenségének

Budapest ellenzék Kormány kultúra

A főpolgármester-helyettes szerint Vidnyánszky Attila kinevezésével véget vetnek a Színművészeti függetlenségének és szabadságának.

“Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben ismerte el, hogy Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház kormányközeli igazgatóját választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Pontosan az a forgatókönyv játszódott le a színművészetivel, mint minden, Fidesz által megszállt kulturális műhellyel: előbb csak ilyen-olyan okból tervezett átalakításokról beszélnek, amit a szakma és az érintettek beleszólása nélkül, tiltakozásuk ellenére valósítanak meg, hogy a végén aztán

egy megbízható Fidesz-báb álljon az intézmény élére,

véget vetve a szabad és független működésnek.” – közölte Gy. Németh Erzsébet.

A Budapest kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettest felháborítja, hogy “a gondolat-, vélemény- és művészi szabadság egyre korábban tűnik el, a hatalom ezeket már az egyetemen sem tűri meg, ezek után pedig már csak a NER-nek tetsző fiatalok juthatnak majd be a színművészetire.” Gy. Németh Erzsébet szerint

“az a hatalom, amely a szabad kultúra ellen visel harcot, az a saját hazája és nemzete ellen háborúzik.

A kultúra, a művészet természetszerűen szabad, minden más csak hatalmi szóra ácsolt értéktelen giccs és propaganda.” Hozzátette: “Az a kormány, amely Széchenyi István ellentéteként szétverte a Magyar Tudományos Akadémiát és hagyta tönkremenni a Lánchidat, most fel akarja számolni a magyar kultúra és művészet talán legfontosabb oktatási műhelyét.”

Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük