Célegyenesben a Gellért-hegyi sikló építésének terve

Budapest

Hamarosan lezárul a Gellért-hegyi sikló évek óta húzódó előkészítése. A kocsik az első száz méteren a föld alatt haladnak majd, utána hídszerkezeten mennek tovább a Citadelláig.

A Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése a következő hetekben, hónapokban be is fejeződhet – közölte a Sikló-Beruházó Kft. A Tabán és a Citadella között megépülő felvonó lehetővé teszi a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalom akár teljes kiváltását is, ezáltal tisztább és élhetőbb környezetet teremt az érintett városrészben élők számára – írták a közleményben, amelyben úgy fogalmaztak: „a sikló fenntartható módon kapcsolja be a Gellért-hegyet a város vérkeringésébe, új turisztikai attrakcióként pedig hozzájárul a modern Budapest képének a formálásához, tovább erősítve a főváros idegenforgalmi vonzerejét”.

A Gellért-hegyi felvonó bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni. A sikló az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni,

majd innen már egy – a domborzati viszonyok függvényében változó magasságú hídszerkezeten – a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig.

A sikló előkészületeinek felgyorsulásáról itt írt az Újpesti Hírmondó.

Forrás: Újpesti Hírmondó
Fotó: youtube.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük