Öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere

közélet

Keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Az Index szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte.

A halálhírt az Indexnek Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének vezetője, valamint Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette, aki ma találkozott volna Bogdán Lászlóval, és a férfi családjától értesült a hírről.

A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság vizsgálja, további részleteket nem közöltek.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt. 

Ekkor derült ki, hogy a zömmel romák lakta Cserdiben Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, és Bogdán komplex fejlesztési programot is indított a falu rendbetételére. Erről akkor az Index is beszámolt, de a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette. A többiek és általában a cigányok elé példaként állított karrierjét bemutatva Bogdán felidézte, hogy szemétszedőből miként lett évek alatt termelési igazgató egy elektronikai eszközöket gyártó multinacionális vállalatnál.

Bogdánnak – aki elsősorban a személyes jelenlétben és a helyi önszerveződésben hitt, és cserdi sikereit is ennek tudta be – számtalan konfliktusa volt, mivel nem csak helyben volt aktív: viszonylag gyakran szerepelt a sajtóban, és olykor az országos roma közéletben is hallatta hangját.

Elsősorban a roma önkormányzati rendszert és az arra ráépült, az országos politika erőivel elvtelen alkukat kötő, mutyizós kisebbségi politikai színteret kritizálta.

2017 októberében azért került a figyelem középpontjába, mert bejelentette, hogy faluja kész vendégül látni az Őcsényből kiutált menekülteket. Később arra panaszkodott, hogy egy szeptemberi budapesti roma összejövetelen megrugdosták és leköpték. Utóbb kiderült, hogy ezt valószínűleg csak kitalálta, és az is megtépázta a hírnevét, hogy nem beszélt egyenesen egy korábbi bűncselekményének jogerős ítéletéről.

Bogdán László más elismerések mellett idén januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért tett erőfeszítéseiért.

Forrás: Index
Fotó: MTI

1 thought on “Öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere

  1. KINEK ÁLLT/ÁLL6OTT ÉRDEKÉBEN MEGÖLETNI CSERDI POLGÁRMESTERÉT; – A MAGYARORSZÁGOT SZERETŐ CIGÁNY-HAZAFI MINISZTERELNÖKJELÖLTET?!…- TESZEM FEL KÉRDÉSEM FRISSIBEN GYŐRI GÁBOR alias OLSTEIN=ORSÓS=ORBÁN VIKTOR SZEMTELENÜL SOK PÉNZBŐL KITÖMÖTT MEGAFON.HU OLDALÁN…- A „JOBBOLDALI” ÍRÓI VÉNÁVAL MEGÁLDOTT HAZAFIAKAT BEGYŰJTENI AKARÓ NEGÉDES PÖSZE SZAKÁLLASNAK és a TÖBBI KILÓRA MEGVETT SZÜRKE-MARHÁNAK!!!
    NINCS TABU és KETTŐS-MÉRCE?! AKKOR: LEGYEN IS ÍGY!!!
    AZ ULTRABIZTOSNAK PROPAGÁLT ORBÁN-HABONY MÉDIA HATÁR-SZÁJZÁR ELLENÉBEN – IDE VAGY ODA – INNEN és ONNAN!!! – BOGDÁN LÁSZLÓ SZELLEME ITT ÉL és VIRUL KÖZÖTTÜNK!!!…- A FELFUVALKODOTT FELCSÚTI HÓLYAG és BŰNBANDÁJÁNAK PECHÉRE és HALÁL SZUTYKOS LELKÜK TERHÉRE!!!
    – ÉPPEN 33 ÉVE AVATTAK BE ÉGI MESTEREIM A KRISTÁLY-GÖMB MAGNETIKUS ÉN-OK ENERGIÁINAK 8 OKtávos TITKAIBA!!!…- ILYETÉN SEMMI SEM LÁTHATÓBB SZÁMOMRA, MINT AMI A TÖBBSÉGNEK LÁTHATATLAN!!!
    Azért JELelek így és eKÉPpen mert az IDŐ: ITT VAN!!!
    Magyaráznom sem kell semmit…- Hála a JÓISTENEMNEK!…- mindenünnen tódulnak az ún. ébresztő kódok, dekódok, jelek, képek, fél-elemek és egészek.
    …és mind így 1ütt mutatják meg, hogy a TETTEINK AZOK, „AMIK” TEREMTŐVÉ TESZNEK: MINDANNYI…JÓNKAT!!!
    BOGDÁN LACI IS TUDTA/TUDJA EZT!!!…- miképpen JÉZUS=JELZÉS is TUDTA/TUDJA!!!…- hogy TEREMTENI csakis SZÍVBŐL LEHET!!!
    …az elme álma ide édeskevés!!!
    Orbán és kénkő szagú pereputtya kegyetlenül elszámolta magát, ahogyan média és párt- pedofiljai is!!!
    NEM IS ALSZANAK AZÓTA…- EZEK A MOCSKOS GYILKOSOK!!!…- hiába is mosnák kezeiket!!!
    UGYANIS BENNE VANNAK A MAGYAR KÓDOLÓ-NÉGYZETBEN!!!
    NÉV SZERINT!!!
    …és most BOGDÁN LÁSZLÓ TEMETÉSÉNEK (2020. 07. 24.) 15-ik NAPJÁTÓL SZÁMÍTVA az ÁMÍTÓKÉRT eljön a HALÁL!!!
    Mivel a 15-ös egy-számjegyűre redukálva 6-ot tesz ki; – így a bűnösök tettük rémséges mivolta miatt menekülésre „késztetődnek”.

    …ha akarják…- ha nem!!!
    Ebbe ugyanis nincs beleszólása ún. porhüvelyben feszengő embernek.
    Számukra az „ALVÁS” bekövetkezik!!!
    …és a neveket az összes sorosista és orbánista propagandagépezetnek: NYILVÁNOSSÁGRA KELL HOZNI!!!

    Nem kétséges, hogy ezeknek a haláleseteknek a bekövetkeztével a MAG országából elindul a TISZTÍTÓTŰZ az emberek lelkében!!!…- és, hogy az ún. ÚJ VILÁG „TEREMTŐ REND” (TREND!) RENDÜLETLENÜL 1 JOBB ÉLETET (ÉL e TETT!!!) HOZ: LÉTRE!!!…- hiszen a visszaszámlálás már javában tart!!!

    Ezért mindig a legfontosabb feladat az ébresztés úgy az alvóknak, mint a tetszhalottaknak!!!
    BOGDÁN LÁSZLÓ ISTENI KÜLDÖTT KÉNT (ÉBRESZTŐ-TEREMTŐKÉNT!!!) TÉNYKEDETT/TÉNYKEDIK „MÁI” NAPIG ÉRETTÜNK!!!
    LACI ÜZENETE PEDIG AZ, HOGY: FELÉBREDNI, TUDNI…TENNI KELL!!!
    Szerrel és tettel: PáLoS TReND
    https://www.youtube.com/watch?v=O1y4r8UnSpA

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük