Egy magyar divatcég varrodáját gyújtották fel Csepelen

Budapest rendőrség

Hétvégén valaki szándékosan felgyújtotta az Envy Fashion magyar divatcég csepeli varrodáját – állítja a cég egyik vezetője, illetve az ingatlan tulajdonosa.

A több mint húsz éve működő vállalatnak több budapesti és vidéki plázában is van üzlete. Ezek jól őrzöttek, a varrodájuk azonban kevésbé frekventált helyen, az egykori Csepel Művek területén van, ezért is válhatott a gyújtogató célpontjává – erről beszélt az Indexnek Horgány Eszter, az Envy egyik tulajdonosa.

Elmondása szerint az Iparvágány utcai varrodát két évvel ezelőtt teljesen felújították, nagyon jó állapotban volt. Ötven-hetven alkalmazottjuk volt, aztán a járvány megviselte a céget, sok dolgozótól meg kellett válniuk, egy időre le is állt a termelés.

Épp most akarták újraindítani a varrodát, már vissza is vettek több tucat embert,

de a gyújtogatás visszaveti a folyamatokat, emiatt később tudnak csak elindulni.

– Mivel a területet őrző biztonsági cég gyorsan cselekedett, és a tűzoltók is pár perc alatt kiértek, nem égett le az egész üzem, de a kár így is tízmilliós nagyságrendű – mondta az Indexnek Kovács Zoltán, az ingatlant tulajdonló cég egyik tulajdonosa.

Forrás és fotó: Index

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük