Gazdaságvédelem: A német torta és a magyar morzsa

Budapest gazdaság koronavírus

A csőd szélére jutott cégek, a munkájukat vesztő tízezrek nemigen kaptak segítséget, a németek GDP-arányosan több mint 30-szor annyit költöttek erre. A magyar kormány kommunikációjából ez persze nem derül ki, ezért nőhetett Orbán Viktor népszerűsége. Arról nem beszélve, hogy kedvenc üzleti körei persze most sem jártak rosszul.

Miközben mindenki azzal volt elfoglalva, hogy a kabinet jóvoltából hány száz- és ezermilliárd forint kerül a különböző védekezési alapokba, a magyar államnak idén május végéig hajszálpontosan annyi bevétele volt a különböző adókból, mint 2019 azonos időszakában, noha tízezrek váltak munkanélkülivé, és cégek tízezrei veszítették el bevételüket egyik napról a másikra. Az egyetlen olyan adónem, amely valamelyest visszaesett, az áfa, hiszen nem voltak nyitva a boltok, így vásárolni sem lehetett. Ezt a kiesést azonban éppen ellensúlyozta a vállalkozások megsarcolása, a tavalyinál is több szja-befizetés, valamint a dohányáruk adójának emelése.

A német és a magyar recept

Németországban például áprilisban negyedével kevesebb volt az adóbevétel, mint egy évvel korábban. A brüsszeli Bruegel Intézet június eleji tanulmánya szerint a kutatóközpont által vizsgált 12 ország mindegyikének a kormánya nagyobb áldozatot vállalt, mint a magyar. Orbánék mindössze a GDP 0,4 százalékát fordították azonnali segítségre, míg a másik póluson Németország több mint 13 százalékot vállalt be.

Ebből természetesen nem az következik, hogy Magyarországnak nem került pénzébe a járvány elleni védekezés, csak itt más az elosztás logikája.

Az adókat nehezebb személyre szabottan elengedni, míg a támogatásokat sokkal egyszerűbb Mészáros Lőrinc szállodájára vagy Debrecenre szabni.

Az adatok azonban a magyar kormányfőt igazolják. Bár a német kancellár népszerűsége is hároméves csúcsokat döntöget, Orbán is elégedett lehet az arányaiban is töredék pénzből megszerzett támogatottságával. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „az első csatát a koronavírus ellen megnyertük”.

Aztán hogy ez a hatás meddig tart majd ki, azt meglátjuk….

hvg.hu, Újpesti Hírmondó
Fotó: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük