Négy Mobilitási Pontot alakítottak ki, ahol átnyergelhetünk a BKK-ról másfajta közlekedésre

Budapest Közlekedés

Négy fővárosi helyszínen alakítottak ki kísérleti Mobilitási Pontot, amelyek a környezetkímélő, mikromobilitási eszközök használatához, és a hagyományos közlekedési módok kiegészítéséhez nyújtanak tesztkörnyezetet. Ezzel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedéstudományi Intézet részvételével zajló nemzetközi Cities-4-People projekt.

A Mobilitási Pontok olyan helyszínek, ahol kerékpárkölcsönző, elektromos roller-, és robogómegosztó, valamint autómegosztó-rendszerek szolgáltatásait vehetik igénybe a fővárosban közlekedők. Ezek a mikromobilitási eszközök környezetkímélő formában nyújtanak segítséget jellemzően rövid távú utazásokhoz, a saját autó használatát helyettesítve. A hálózat létrehozásának a környezetvédelmi szempontok mellett az is célja, hogy kiegészítse a hagyományos közlekedési eszközöket, azaz lehetőséget biztosítson a különböző közlekedési módok kombinálására és az ezzel kapcsolatos tapasztalatszerzésre.
 
A Fővárosi Közgyűlés és az Újbudai Önkormányzat jóváhagyásával 4 újbudai helyszínen alakítottak ki kísérleti Mobilitási Pontot:

a Szent Gellért téren,

az Egry József utcában,

a Magyar tudósok körútján, és

az Infopark villamos megállónál.

 Ezeken a helyszíneken folyamatos méréseket végeznek a projekt szakemberei, amivel pótolhatatlan segítséget nyújtanak a budapesti közösségi közlekedési szolgáltatási csomag fejlesztéséhez. A Mobilitási Pont hálózat tesztidőszakának tavaszi indítását a koronavírus-járvány jelentősen hátráltatta, azonban az őszi időszak értékes eredményekkel, tapasztalatokkal szolgálhat.


A Mobilitási Pont hálózat átadásán részt vett Dorosz Dávid Klímavédelmi és Fejlesztési főpolgármester-helyettes, aki nyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mobilitási Pontok XXI. századi megoldást jelentenek, mivel a parkoló autók számának növelése nélkül bővítik az emberek közlekedési lehetőségeit. A főváros vezetése ezzel is javítani szeretné a budapestiek életminőségét.
 
Az adatalapú döntéshozatal szempontjából elengedhetetlen az adatok gyűjtése és a felhasználói vélemények megismerése – mondta az eseményen Kerpel-Fronius Gábor. Az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes szerint a Cities-4-People projekt jó példa arra, amikor egy városvezetés úgy próbál ki új intézkedéseket, hogy kérdez arról, és visszacsatolja a beérkező véleményeket. A városvezető hozzátette azt is, hogy a folyamat célja, hogy Budapest fenntarthatóbbá és élhetőbbé váljon. 
 
Kerényi László Sándor, a BKK Stratégia és innováció igazgatója arról tájékoztatta az esemény résztvevőit, hogy a projekt részeként a Duna-partok mobilitási kihívásaira a Főváros a BKK és a KTI közösen gyűjtötték a megoldási lehetőségeket a lakossággal. A Cities-4-People remek lehetőséget teremtett a megosztott mobilitási szolgáltatókkal való partnerség megteremtésére, ami egy hosszútávú folyamatos együttműködés alapja lehet. A Mobilitási Pontokkal az is célja a Fővárosnak és a BKK-nak, hogy a megosztott mobilitási eszközök számára rendezett tárolási területet alakítsanak ki – tette hozzá a BKK igazgatója.

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedéstudományi Intézet partnerként vesznek részt a 2017-ben indult 3 éves, Európai Unió Horizont 2020 keretprogramja által finanszírozott Cities-4-People, Városok az emberekért című kutatás-fejlesztési-innovációs projektben. A projekt célja, hogy közösségi tervezésen keresztül emberközpontú közlekedési fejlesztéseket támogasson a városi közlekedésben érintett szereplők (pl. lakosság, szállítmányozók) igényeinek figyelembevételével. A projekt 5 európai város (Trikala, Hamburg, Oxford, Isztambul – Üsküdar, és Budapest) helyi, kerületi (neighbourhood) szintű közlekedéssel kapcsolatos kihívását kívánja megoldani tesztbeavatkozások tervezésével, megvalósításával és értékelésével. A projekt budapesti célterülete a Duna-part Margit híd és Műegyetem rakpart közötti budai szakasza.

Újpesti Hírmondó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük