A turul marad Pokorni kerületében, inkább a háborút nevezik át

Budapest közélet

II. világháborúsból átminősítik I. világháborús emlékművé az Istenhegyi úton álló turulszobrot, amin korábban háborús bűnösök neve is szerepelt.

Első világháborús emlékművé nyilvánítaná Hegyvidék önkormányzata az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán lévő turulszobrot, amit a második világháború polgári és katonai áldozatai­nak emlékére állítottak 2005 októberében – írja a Magyar Nemzet.

Az önkormányzat egy új második világháborús emlékművet készíttetne a Városmajorba.   

A Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat szerint a turul mint szimbólum „nem volt a legszerencsésebb választás” a második világháború katonai és polgári áldozatainak emlékére. Az új alkotás a jövőben az első világháború hőseire emlékeztetne. Helyszínéül a Csaba és a Maros utca kereszteződését, a Városmajori templom mellett található területet tartják a legalkalmasabbnak. Az ingatlan egyházi tulajdonban van.

A helyszín közel van azokhoz az intézményekhez, ahol a nyilasok – köztük a jelenlegi polgármester nagyapja, Pokorni József – 75 évvel ezelőtt gyilkosságokat követtek el. A Maros utca 16. szám alatt, az egykori zsidókórházban, a Városmajor utca 64–66. alatti Bíró Dániel Kórházban és az Alma utca 2. szám alatt működő zsidó szeretetotthonban több száz embert gyilkoltak meg 1945. január 12 és január 14-én.

– A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt” – mondta a januá­ri megemlékezésen beszédében Pokorni Zoltán.

Az új szobor a fent említett intézményekben meggyilkolt áldozatoknak is emléket kíván állítani. Ezzel párhuzamosan Pokorni Zoltán polgármester felkérte Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, hogy vizsgálják meg, kik azok, akik népellenes bűncselekményeket követtek el, és így méltatlanok arra, hogy a nevük szerepeljen mind a jelenlegi, mind a jövőbeni emlékművön.

A vizsgálat négy háborús bűnökkel vádolható személyt talált, köztük Pokorni Józsefet, akinek a nevét már el is távolították a turulszoborról. 

Forrás: Népszava
Fotó: Azonnali.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük