Egy volt fideszes alpolgármester otromba viselkedése miatt fizethet most az Önkormányzat

politika Újpest

Újpest korábbi alpolgármesterének a személyiségi jogokat súlyosan sértő magatartása miatt közpénzből fizet sérelemdíjat az Önkormányzat – olvasható az Újpest Média felületén. Jogerősen, összesen 300.000 Ft összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla az Újpesti Önkormányzatot korábbi veteránnak minősíthető alpolgármesterének a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjével és férjével szemben tanúsított, súlyosan személyiségsértő magatartása miatt.

Az ítélet indokolása szerint a korábbi alpolgármester – aki a jogsértés idején egyúttal képviselő-testületi tag is volt –  a felpereseknek az egymáshoz fűződő kapcsolatára, anyagi helyzetére vonatkozó, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, lealázó, harmadik személy jelenlétében 2015. július 1-én tanúsított közléseivel megsértette a felperesek emberi méltóságához, becsületéhez és a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jogát.

Az eljárás illetékét végül a magyar állam fizette meg, amely így 384.000 forintba került az adófizetőknek a felpereseknek kirendelt pártfogó ügyvéd díjazásán felül. Az Önkormányzat, a részéről felmerülő ügyvédi díjat és egyéb költségeket saját költségként viselte.

Forrás: Újpest Média

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük