Az ingyenes parkolás nagy teher a belső kerületeknek

Budapest

Extrém terhelést jelent az ingyen parkolás a fővárosi, kisebb utcák számára, miközben a forgalom még nem érte el szokásos szintet Budapesten. Országosan viszont lényegében az autóforgalom már ugyanott tart, mint a járvány miatti korlátozások előtt.

A koronavírus-járvány kirobbanásakor, a kijárási korlátozások bevezetése idején óriásit esett a forgalom Magyarországon: 60-70 százalékkal kevesebb autó volt az utakon, 70-80 százalékkal kevesebb utas a közösségi közlekedési járatokon, és mintegy 70 százalékkal kevesebben gyalogoltak – írja az Index átfogó közlekedési helyzetképet adó cikkében.

A lap a TomTom, az Apple Maps és a Waze élő forgalmi adatait használta a járvány alatti, majd azt követő trendek bemutatására. Azt elemezték, márciusban hogyan zuhant a forgalom, majd tért magához június elejére. Mint kiderült, leggyorsabban az autósok vették vissza a terepet, a gyalogosok – a jó idő ellenére – egyelőre némi lemaradásban vannak.

A budapesti közlekedési helyzetet elemezve érdekesség, hogy a hosszabb ideig tartó korlátozások miatt még június elején sem voltak annyian az utakon, mint máskor. A Waze élő adatai alapján ugyanakkor

a belvárosi kerületekben jóval nagyobb a forgalom a budapesti átlagnál az ingyenes parkolásnak köszönhetően.

Az ingyenes parkolás hatása a kisebb utcákon jelentkezik, Erzsébetvárosban például négyszeresére nőtt az áthaladó autók száma, a kis utcák extrém terhelést kapnak.

Forrás: Index, hvg.hu
Fotó: Azonnali

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük