A főváros biztosít jutalmat az idősotthonok dolgozóinak

Budapest koronavírus önkormányzat

A katolikus egyház extra cafeteriát vagy jutalmat ad a szociális területen dolgozóknak, a reformátusok még nem döntöttek a konkrét összegről, a főváros egyszeri 100 ezer forintos juttatásra adott forrást az intézményvezetőknek.

Július elsején kapják meg az egészségügyi dolgozók az egyszeri bruttó 500 ezer forintos jutalmat, amellyel a koronavírus-járvány alatt végzett munkájukat ismeri el az állam. Nemrég kiderült, hogy 

kimaradnak a jutalomból a gyógyszerészek (a kórháziak kivételével), az idősotthoni dolgozók és a házi segítségnyújtók is.

Az idősotthonokban dolgozók azért maradtak ki Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter szerint, mert nem az állam a munkáltatójuk. Az Index cikke szerint az idősotthonok jelentős része valóban nem az állam fenntartásában van, viszont ezek az intézmények állami feladatot látnak el, az államtól vállalják át az idősek gondozását. Nem csak ebben merül ki az államhoz való viszonyuk, mert onnan kapják a finanszírozást, az önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgozók pedig a közalkalmazotti bértábla alapján kapják a fizetésüket.

Egy neve elhallgatását kérő intézményvezető azt mondta a lapnak, hogy nem az egészségügyi dolgozóktól sajnálja a jutalmat, minden elismerés megilleti a járvány idején aktívan dolgozó egészségügyi dolgozókat. Azt viszont kevésbé tudja megmagyarázni a nála dolgozóknak, hogy miért kapnak a gyeden, gyesen, szabadságon, fizetés nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn lévő egészségügyi dolgozók is pénzt, miközben a szociális intézményekben hosszú heteken át kitartó dolgozók nem. Azt is hozzátette, hogy

a szociális területeken dolgozók a munkájukkal pont az egészségügyi dolgozókat tehermentesítették, amikor kiemelten vigyáztak járványügyi szempontból az ápoltakra.

Van példa azonban arra, hogy az idősotthonok önkormányzati vagy egyházi fenntartója külön jutalmazza a dolgozókat. A cikk szerint a főváros az összes saját fenntartású idősotthon intézményvezetőjének adott forrást arra, hogy az intézményben dolgozó szociális dolgozóknak egyszeri 100 ezer forintos jutalmat adjanak. Az intézmények vezetői dönthettek arról, hogy ezt a jutalmat azok kapják meg, akik részt vettek a járvány elleni védekezésben, bejártak dolgozni az otthonokba.

Forrás: hvg.hu
Fotó: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük